teres 2013.03.10. 09:10

Tavaszi virágzás

Repes a szívem! Végre megjött a tavasz! Ennek csalhatatlan jeleit úton-útfélen felfedezem. Virágoznak a krókuszok, az ibolyák, rügyeznek a fák, előjöttek a bogarak és a madarak elképesztő koncerteket adnak. És nem utolsó sorban: meleg van! A minap sikerült több órán keresztül szellőztetnem úgy, hogy nem hűlt ki a lakás.

Fénykép1721.jpg

Végre a gyerekkel is tudunk sétálni a környéken: a Holt-Marosnál, a töltésen, akárhol. A lényeg, hogy nem otthon punnyadunk, hanem szívjuk a friss szegedi levegőt, töltjük a D-vitamin készleteket és komoly bogár- és kutyatanulmányokat végzünk.

Fénykép1722.jpg

És ebben a csodálatos hangulatomban találtam a minap a pinteresten egy nagyon jó kis horgolási mintát, ami alapján elvileg egy díszpárnát kell horgolni, de én azonnal átköltöttem és egy virágos tavaszi karkötőt készítettem az egyik sógorom barátnőjének a szülinapjára. Úgy érzékeltem, hogy sikere volt. Le is fotóztuk. Ezúton meg is köszönöm Ági segítségét, mert fotósként segített a mandaláimat is végre érdemben lefényképezni. Mert szépen lehet fotózni a mobilommal is, de hol van az egy professzionális gép és egy képzett fotográfus tudásához képest!
Szóval íme a mű (ezt a képet pont én csináltam és az ünnepelt van rajta inkognitóban):

rai6_1.jpg

Jó kis hippis darab lett. Remélem, az eredeti minta alkotója nem sértődik meg, ha itt közzéteszem a fotósorozatát arról, hogy kell egy ilyet készíteni (a sor végén mintarajz is van):

10ef777e14f8671aef3e7ecb70cdd653.jpg

Én csak pár körig csináltam, pont úgy, hogy körbeérje a csuklót. Csináltam rá gomblyukat (kettőt), a szemközti oldalra pedig két gombot varrtam. A hátsó oldalra egy kerek lapot is varrtam textilből, ugyanis a horgolásra jellemző, hogy nyúlik. A textil hátlap valamelyest meg tudja ezt akadályozni. Remélem nektek is tetszik és kipróbáljátok. Egy ilyen darabbal jól fel lehet dobni a ruhatárunkat. Üdv,

Eszter

teres 2013.02.28. 10:47

Tavaszodik

Először is szeretném megosztani veletek legújabb, kora tavaszi színekben pompázó mandalámat. 

rai5_1.jpg

Másodszor: hamarosan véget ér a február és bár a tél még kieresztette karmait egy kicsit, a tavasz jelei kétségtelenül megmutatkoznak. Közben vízöntőből a halakba léptünk és ezzel átvette a magenta szín az uralmat. A márciusunk tehát ebben a színben fog pompázni, úgyhogy el is mesélem, milyen minőségeket hordoz a MAGENTA. Elöljáróban egy kis zene (mindig eszembe jut ez a dal, ha erre a színre gondolok):

https://www.youtube.com/watch?v=eoPRPXzac5o

A dal arról szól, hogy az ember elveszíti a megszokott viszonyulási pontjait, nem is tudja, hogy merre van a lent és a fent, csak belecsúszik az ismeretlenbe. Nos, a magenta egy ilyen állapot: nem vagyunk sem itt, sem ott, valami véget ért, de egy másik még nem kezdődött el. A refrénben sokszor hallatszó OVO (latinul: tojás) és a színpad közepén látható hatalmas tojás-szerű valami is jól szimbolizálja ezt az állapotot. A tojás, amit a tyúk már megtojt, de még nem kelt ki. A gyermeket váró anya, aki már érzi pocakjában az új életet, de az még nem született meg. Vagy gondolhatunk a reinkarnációra is, amikor egy ember meghal, de még a lélek nem született egy másik testben újjá. A magenta szín önmagában is különös, hiszen a szivárványban nincs jelen, mert a nem látható tartományban van: ez az ibolyán túli fény, azaz a lila és a vörös közötti állapot, egy rész kék és három rész vörös keveréke. Ilyen a március is: már elkezd lüktetni, keringeni az élet a növényekben, ébredeznek téli álmukból az állatok, bújnak a virágok a föld alól. Kezdődik a fészekrakás, a párkeresés, a területek kijelölése a természetben. A tél nyomait elmossák a tavaszi esők, elhordja a tavaszi szél és a napsütés kezdi felmelegíteni az elgémberedett tájat.

rai6.jpg

Ha a lila a halál, akkor a magenta a megtisztulás a vörös újjászületés előtt. Ha a lila a bűnbánat, akkor a magenta a feloldozás.

A magenta egyes nézetek szerint a lélekcsillag színe, amely a korona csakra fölött található. Az életbe vetett bizalom, az isteni kegyelem és a feltétel nélküli szeretet színe. A magenta szín ajándékaként úgy érezzük, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz minket, bármibe kezdünk is, az támogatott. Érezzük, hogy milyen kockázatokat és végleteket nem kell vállalnunk. Örülünk a legapróbb dolgoknak, szeretettel és odaadással fordulunk minden és mindenki felé, legyen az állat, növény, embertársaink vagy akár a porszívónk. Örömmel végezzük feladatainkat, akár többet is képesek vagyunk elvégezni, mint általában. Boldogságunkban, céljainkban megingathatatlannak érezzük magunkat, céltudatosan serénykedünk és nem csak a magunk, de mások boldogsága érdekében is. Tudatára ébredünk érzéki kisugárzásunknak is. Meglévő kapcsolatunk új élettel telik meg, vagy éppen most talál ránk a szerelem, amely érzékiséggel teli, ám az állandóság ígéretét is hozza.

B067.jpg

A magenta színhez rendelt lap a Tarot-ban az Érmék Lovagja. A lap egy állhatatos, céltudatos, fáradhatatlan emberre utal, aki olyan, mint egy mesterember: a legapróbb részletekre is nagy gondot fordít, miközben gondolataiban már az egész mű kirajzolódott. Az ember érzi, hogy van Gondviselés, ami mindent áthat és ebben a Rendben mindennek megvan a maga ideje.

Maga a március is ezeket az érzelmeket generálja. Az ember ilyenkor kezd el valami megmagyarázhatatlan vágytól fűtve lelkesen takarítani. A puszta ablakpucolásban is örömünket lelhetjük. Díszítgetjük a lakásunkat, új szőnyeget veszünk, még a hűtő mögött is takarítunk, mintha mi is a fészkünket építenénk, akár a madarak. Saját testünket is elkezdjük gondozni, böjtölünk, fogyózunk, elkezdünk sportolni. A kertünkben ásunk, gereblyézünk, fákat metszünk, előkészítjük a terepet az új termésnek. Érzelmeink fokozódnak, ilyenkor képesek vagyunk anélkül szerelmesnek lenni, hogy szerelmünknek lenne tárgya. Régóta halogatott dolgainknak a végére járunk, a legutálatosabb hivatali ügyeinket vidáman elintézzük. Csodálatos ajándék ez az állapot, élvezzük ki! Ha ennek az érzésnek teret engedünk, esélyünk van arra, hogy az egész évünk jól meg legyen alapozva. Ez most a bizalom időszaka.

halak_1.jpg

Az előző posztban alaptéma volt a Vízöntő korszak, amelybe hamarosan belépünk. Ezt a Halak korszak előzte meg, amely nagyjából Krisztus születése táján kezdődött és egyben a Kereszténység kétezer éves uralmát fedi le. Így a magenta a Krisztus által hirdetett szeretet, könyörületesség, megbocsájtás és önzetlenség (ezek a tulajdonságok nagyon jellemzőek a Halak jegyűekre is). Talán nem véletlen, hogy a hal volt a korai keresztények titkos jele. A Halakkal  szemben található a Szűz jegy, melyhez a Szűz Mária kultusz kapcsolható és a nemiséggel szembeni tartózkodó, korlátozó hozzáállás. Ám az éremnek ez esetben is két oldala van: a Keresztény egyház kétezer éves fennállása óta nem egyszer visszaélt ezekkel az erényekkel és a nő talán még sosem volt ilyen megalázott és kiszolgáltatott helyzetben, mint a Halak korszakban. A magentában megbúvó kék  a manipuláció eszközévé tette a krisztusi tanítást, tömegpusztításra, harácsolásra és tömegek birkasorban tartására, irányítására használva fel az így szerzett hatalmat. Ez érthetően csalódottságot és bizalmatlanságot szült, ami napjainkra sok mindenkiben kétkedést váltott ki, a rendszer fenntarthatóságának, a szokások megtarthatóságának megkérdőjelezését eredményezte (olajzöld minőségek).

A Szűz jegy színe az olajzöld (a magenta komplementere). Amíg a magenta a bizalom színe, addig az olajzöld a reményé. A különbség talán a tapasztalatokban fogható meg. Míg a magenta tapasztalatlan, bizakodva néz a jövőbe, lesz-ami-lesz alapon, addig az olajzöld már rengeteg tapasztalattal, valódi csalódásokkal és kudarcokkal a háta mögött, reménykedve néz a jövőbe. A közös pont: az idő. A magenta és az olajzöld egy átmeneti időszakra jellemző, ahol fordul egyet a kerék, új dolgok kezdődnek, s ezt az átmenetet ki kell várni, ehhez idő kell. A színkörön belül a magentával kezdődik az egyik fejlődési folyamat, amikor az ember "kifelé" szerez tapasztalatokat, az olajzölddel azonban egy belső utazás, belső fejlődési folyamat kezdődik, tehát mindkettő egy új út kezdete. Mindkét szín erős kapcsolatban van a szeretettel, a szívvel, ám a magenta inkább egy kívülről jövő, mindent átható (isteni, férfias jellegű, aktív) szeretet, míg az olajzöld egy belülről, a saját szívünkből fakadó (anyai, feminin, megengedő) szeretet .

Az az ember, akinek magenta kihívásai vannak, gondban lehet saját női szerepével, feladataival, érezheti magát szeretetlennek, tisztátalannak (a szó nemesebb értelmében is), gondjai lehetnek a szexualitással. Szintén magenta kihívás lehet, amikor látszólag odaadó és önzetlen viselkedésünk ellenszenvet vált ki. Mindenki nyilván ismer olyan embert, aki mindent "értünk tesz", a "mi érdekünkben", azért mert "szeret". Ugyanakkor ezzel megfojt minket és tudatosan vagy tudat alatt magához akar kötni minket, le akar minket kötelezni vagy más célja van. Kihívásként előfordulhat, hogy bizalmatlanság merül fel egyrészt a többi emberrel kapcsolatban, másrészt az életben. Csalódott lehet. Mindenben csak a rosszat látja, állandóan kifogásai vannak, semmilyen tevékenység nem okoz neki örömet. Nincs az a kapcsolat, amelyben ő jól érezné magát, ahol úgy érezné, hogy szeretik és megbecsülik. A magenta ember hajlamos túlvállalni, túlhajszolni magát, elveszik a részletekben, aztán semminek nem ér a végére és éppen a saját dolgai szorulnak leginkább háttérbe. Álmokat kerget, nem látja a valóságot, általában rosszul becsüli meg a dolgok értékét és gondjai vannak az egyszerű, hétköznapi, praktikus ügyekkel.

A színhez kapcsolódó mester Pallasz Athéna (aki maga is a mesterségek istennője a görög mitológiában) ráirányítja figyelmünket az egyszerű, hétköznapi dolgokban rejlő szépségre és örömre, melyek áldást hoznak az életünkbe.

057.jpg

A Pallas Athénához rendelt lap a Tarotban a Kardok Nyolcas. A lap zavarodottságra, nyugtalanságra utal, amikor valami állandóan eltereli az ember figyelmét a magasabb célokról, ám az utat nem tudja végleg elzárni, céljaink elérésében nem akadályoz meg bennünket véglegesen. A lap utalhat arra is, hogy állandó kritikának vagyunk kitéve, ami hátráltat. A feladatunk az, hogy fejlesszük az akaraterőnket és tudatosítsuk magunkban azt, hogy ezek a negatív erők csak átmenetileg hátráltathatnak minket. Ideje elengednünk régi berögződéseket és sémákat ahhoz, hogy új dolgoknak adjunk teret.

Ebben a hónapban tehát érdemes testileg, lelkileg megtisztulni, tevékenyen felkészülni az előttünk álló évre. Ahhoz, hogy jó termést arathassunk, most kell alaposan megművelni a földet és gondosan elvetni a magokat. Szépítsük meg magunkat és otthonunkat, takarítsunk, lomtalanítsunk, méregtelenítsünk, szüntessük meg az akadályokat, hogy aztán gőzerővel beindulhasson az élet a Kos jegyében!

teres 2013.02.18. 08:46

A lila köd

Ahogy ígértem, ebben a hónapban a lila színt fogom körüljárni. Az éves színkörön ugyanis február hónapra esik a lila, ami egyben a vízöntő csillagjegyben születettek hónapja is. Már nem is csodálkozunk tehát azon, hogy a vízöntő jegy tulajdonságai sokban összecsengenek a lila szín minőségeivel.

Ki ne ismerné a legendás Hairt? A "Vízöntő kora" című dallal kezdődik (alább belinkeltem, mindenképpen hallgassátok meg és egyből ráhangolódtok a témára).

https://www.youtube.com/watch?v=EhbxI5eVnM4

Tulajdonképpen az egész film össze is foglalja azt, amiről a lila szín és a vízöntő szól. Megkérdőjelezni a megkövesedett szokásokat és új utakat keresni. Hátat fordítani a konvencióknak, felrúgni a szabályokat és szabadon élni. S bár ez is egy kétélű fegyver (a filmben az érem mindkét oldalát megmutatják), sokszor magunknak is érdemes elgondolkodni, hogy nem váltunk-e a megszokásaink rabjaivá, nem kötnek-e minket túlságosan a konvenciók, amelyeket félelemből, kényelemből, vagy más egyéb okból nem bírunk elengedni. Tudnunk kell, hogy a változás így vagy úgy, de mindenképpen megtörténik, az viszont már rajtunk áll, hogy miként fogadjuk. Aki bővebben akar olvasni a Vízöntő korszakról, ami tulajdonképpen mostanság kezdődik, annak ajánlom az alábbi linket:

http://2012.nethu.net/uj-korszak.html

Ám sokaknál, akiknek a lila színhez erős a kötődésük, éppen ez okozhatja a gondot. Nem merik elengedni a régi dolgokat, mert nem tudják, mi jön utána/helyette, de szenvednek iss adott helyzetükben és mélyen nagyon vágynak a változásra. Ugyanakkor a problémák magukban hordozzák a megoldást is, a lila ugyanis a remény színe. Tehát ha egy változási folyamatban vagyunk, ne agyaljuk túl a dolgokat (korona csakra, ugyebár), hanem nagy bizalommal és reménnyel engedjük el őket, hogy ezzel helyet adhassunk valami újnak. Akár egy fákon ugráló majomnak, el kell engednem az egyik ágat, hogy megfoghassak egy másikat. A lila a színkörön a kék (elengedés) és a vörös (új kezdet) között foglal helyet (végülis ez a két szín keveréke).

Crown-Chakra-300x237.jpg

Minthogy a lila szín a korona csakra színe, elsősorban a gondolatok, a meditáció, az elmélyülés területeihez kötődik. A korona csakrán keresztül kapcsolódunk az égi (felső) szférákhoz, így az álmok, a sugallatok és a spiritualitás is ehhez a színhez kapcsolhatók. Akinek sokat fáj a feje, az talán hajlamos túlagyalni a dolgokat, sokat rágódik, nem képes továbblépni, ami akár depresszióba, végül magányba, elszigeteltségbe is sodorhatja. Ennek a magatartásnak az egyik oka lehet az önbizalomhiány, ami érdekes módon a sárga színhez kapcsolható, ami a lila komplementere (kiegészítő színe).

Akinek ilyen lila kihívásai vannak az életben, az próbálja a változást nem logikai úton kezelni, hanem hagyja magát jóhiszeműen sodortatni az eseményekkel, legyen nyitott a változásra. 

rai3.jpg

A Tarot-ban a lila színt a Torony lapjához rendelik. Ez a lap mindig drasztikus változásokra utal az életünkben, mert a tornyunkat nemcsak rossz alapokra építettük, de jól be is zárkóztunk bele. Ha mi magunk állunk saját fejlődésünk útjába, akkor bizony villámcsapás szerűen dől le a tornyunk és ezt hatalmas traumaként élhetjük meg.

the-tower-tarot-card.jpg

Ugyanakkor magasabb szinten (a világos lila színhez rendelt) St. Germain arra figyelmeztet, hogyha az életünk díszletei változnak is, mi magunk állhatunk pozitívan, reményekkel teli és szabadon a változásokhoz és akkor nem csapásként éljük meg azokat, hiszen a változás szükséges (és csak a változás állandó az életünkben). Ennek egyik útja a szolgálat, önmagunk szolgálata (ami nem egyenlő az önzéssel). Ha meggyógyítjuk saját sebeinket, elengedjük a minket már nem éltető terheinket és a számunkra megfelelő életet éljük, akkor azzal másokat is jobban tudunk szolgálni. Egy kiegyensúlyozott, önmagával és a világgal harmóniában élő ember másokra is jó, gyógyító hatással van. A lila tehát a gyógyítás/gyógyulás színe is. Gondoljunk csak az ametiszt tisztító és gyógyító erejére, vagy a lila levendulára, ami az egyik legnagyobb gyógyerővel bíró növény. a lila szín belső derűt, reményt ad ahhoz, hogy a változásokat jól viseljük.

Nyilván mindenkinek van a családjában egy olyan mártír, aki állandóan a családért áldozza magát, lemond saját igényeiről és ezzel az egész családot sakkban tartja. Na, ő is lila. Csak éppen a lila kihívásaival küzd. Az igazi szolgálat nem ez.

st-germain.jpg

A színhez kötődő lap még a Kardok 9. is, ami arra utal, hogy éppen (szellemi síkon) félelemmel, aggodalommal, bűntudattal küzdünk, s ez az állapot a rémálomig tud fokozódni. Küzdünk a démonainkkal, a lelkiismeret furdalással és tehetetlennek érezzük magunkat. Sok a kudarcélmény, a belső agresszió és a létféltés. Bizonytalanok vagyunk, rettegünk a kudarctól. Egy ilyen állapoton ki ne akarna változtatni? De ha ilyen félelmekkel küzd, akkor hogyan is tudna? Ilyenkor az a legfontosabb feladatunk, hogy gyógyítsuk a sebeinket és vessünk azonnal véget a rémálomnak, különben az élet hozza a fent említett Torony állapotot.

A lilához köthető a gyász és a halál. A katolikus papok lila stólát viselnek a gyászmisén. Maga a halál az egyik legnagyobb változás az élet folyamán, s mind a haldoklónak, mind a gyászolónak az elengedés, a remény időszaka. Lila színűek az adventi koszorú gyertyái is, amik a reménnyel teli várakozást fejezik ki. A negyedik -rózsaszín- gyertya pedig az a hatalmas szeretet-erő, ami Krisztussal érkezik el hozzánk, s a mire az Advent alatt várakozunk, megtisztítva  lelkünket.

S hogy mi köze ennek a februárhoz? Tulajdonképpen itt ér véget az év, hosszú sötétség van mögöttünk, amikor volt időnk szembesülni a hátrahagyott év tapasztalataival. Igazából nem szilveszterkor tesszük a nagy fogadalmakat és hozzuk a nagy döntéseket, hanem ilyenkor. Érdemes ebben az időszakban átgondolnunk, hogy mit is akarunk magunkkal átvinni a hamarosan kezdődő új évre. Ilyenkorra már nagyon elegünk van a hidegből, a fényhiánytól depressziósak vagyunk, az áporodott szobai levegőben oxigénhiányosak is, szervezetünk legyengült a megfázásoktól. Utolsó tartalékainkból élünk és már nagyon várjuk a tavaszt, a napsütést. Kezdjük tervezgetni, hogy mit csinálunk az évben, milyen új feladatokba kezdünk, milyen virágokat fogunk ültetni a kertünkbe, kirúgjuk a hülye pasinkat és tavasszal szerelmesek leszünk valaki másba. Hamarosan kezdődik a március, a magenta hónapja, amikor már elkezdjük az előkészületeket is, de most még arra érdemes koncentrálni, hogy min is akarunk változtatni. Kezdődik a böjt időszaka is. Érdemes tehát testileg-lelkileg megtisztulni, elmélyülni magunkban, hogy az új évet új alapokra helyezhessük. Ha jól akarunk mutatni nyáron a strandon, akkor nem is árt kicsit leböjtölni a téli felesleget, tornázni, stb.

A magam részéről horgoltam egy szép lila mandalát. Minden hónapban a hónap színében fogok horgolni egyet és az év végén szép láncba fűzöm össze. De jó lesz!!! Meg horgoltam kis lila virágos, tavaszváró kosárkákat is. No, és én is tele vagyok a saját világomat megváltó tervekkel. Reménykedve nézek az új esztendőre, hogy idén talán megvalósítok szép és jó terveket. S bár kétségtelenül totál giccses virágos kosárkákat horgolta, úgy döntöttem, nem törődöm azzal, hogy vajon mit gondol a "szakma". Nekem ez most jól esett. Remélem Nektek is!

rai4.jpg

Kellemes átmenetet és sok pozitív változást kívánok! Szeretettel,

Eszter

Mint azt már egy korábbi bejegyzésemben említettem, az idei évet részemről a színkör mentén rendezem, már ami az alkotást illeti. A színkör több tekintetben is szimbolikus jelentőségű. Minthogy a színek tulajdonképpen rezgések (gondolom, mindenki tanult fizikát), akárcsak mi magunk, így nem véletlen, hogy a színek alaposan befolyásolják hangulatunkat. A zene is ilyen, az is a rezgésével hat ránk. (Sőt, a zenei hangokat is össze lehet párosítani színekkel.)

https://www.youtube.com/watch?v=A6s49OKp6aE

Nyilván legtöbbünk már számtalanszor tapasztalta mindkét dolog hatását. Nálam sokkal okosabb emberek és a több ezer éves tapasztalat azonban ennél sokkal pontosabban be tudja határolni, hogy az egyes színek egészen konkrétan milyen pszichés hatást váltanak ki belőlünk. Az már csak folyománya ennek, hogy a művészetben, népművészetben, vagy akár a hétköznapi életünkben (tudatosan vagy nem tudatosan) kommunikálunk a színek nyelvén.

600504_434628246607285_217400736_n.jpg

Mondok egy eklatáns példát. Egy nagyon kedves barátnőm éppen kisbabát vár. Célegyenesben van, egy-két hét és megszületik a baba. A minap összefutottunk egy cukiban és a barátnőmön egy magenta színű top és egy ugyanolyan sál volt. Elmosolyodtam magamban, hiszen tudom, hogy a magenta a dolgok megszületése előtti állapot színe (márciusban erről részletesebben fogok írni). Ez a szín elvileg nem is látható, a szivárványban nincs is, hiszen ez az ún. ibolyán túli sugár, a lila és a vörös közötti szín a színkörön. Magenta hangulatban az ember a változás (elengedés) utáni állapotban van, viszont az új dolog még nem jött létre. Nem tudni, mi lesz belőle, de az ember szeretettel és reménnyel várakozik. Aki már volt várandós, az tudja, hogy ebben az állapotban már nagyon szeretnénk, ha meglenne a baba, egyrészt mert már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, másrészt meg már tök kényelmetlen a helyzet. Ilyenkor már százötvenszer berendeztük a babaszobát, minden apró dolgot megvettünk, sorba vannak rendezve a pelenkák. Ez is a magenta állapot jellemzője: törődés a legapróbb részletekkel úgy, hogy közben az ember imádja csinálni. És az egészet áthatja a mérhetetlen szeretet, amivel az új jövevényt várjuk.

rai.jpg

Nyilván ismerősek az alábbi kifejezések: lila dunsztom sincs, megesz a sárga irigység, kékharisnya, a  zöld szemű szörny, rózsaszín szemüvegen át látja a világot, bearanyozza az életem, vörös posztó, blues, zöldfülű. A szín megjelölése érzékletessé teszi számunkra a dologhoz fűződő indulatot, hangulatot, miegymást.

Szóval a színekkel kommunikálunk és a színek is kommunikálnak velünk. A színkör maga az egyensúly, ezért is látjuk olyan szépnek. Ha az egész színkört és a benne levő színeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy egy folyamatot ábrázol, ami újra és újra visszatér magába, de már egy magasabb (vagy más) szinten folytatódik. Kivetíthető az egész életünkre, egy évünkre vagy más hasonló folyamatokra. És ahogy azt majd az év során meg fogjátok látni, bizonyos színekkel szorosabb a kapcsolatunk, ami egyben kihívásainkra és a bennünk levő ajándékokra is felhívja a figyelmet. 

rai2.jpg

Bár bizonyos értelemben a lila a színkör vége, mi most ezzel fogjuk kezdeni, ugyanis az egész most jutott eszembe. Kövessetek ezen a kalandos úton, hogy többet tudjatok meg a színekről és ezáltal magatokról is!

Üdv,

Eszter

Szeretem én a telet, a szép havat, a karácsonyt, meg minden, DE most már kicsit kezdek fényhiány okozta depresszióba zuhanni. Kezdem unni az állandó öltözködést és vetkőzést, hogy kint megfagyok, de mire kabátban felcaplatok a negyedikre, már folyik rólam a víz. A bicikliláncom berozsdásodott a latyaktól, a gázszámla az egekben és a lakásomban áporodott szag van. Most már tényleg jöhetne a tavasz, szellőztetés, jó illatok, színes virágok, madárcsicsergés, miegymás. Helyette ez van:

Fénykép1631.jpg

Na, nem mintha ez nem lenne gyönyörű, de most már inkább hóvirágokra és ibolyákra izgulok.

Fénykép1634.jpg

Utóbbi kép a kocsiból készült menet közben. Ilyen a tél a nagy magyar Alföldön.

Minthogy még mindig tél van, horgoltam pár kesztyűt. Szórakoztató foglalatosság, de ebben a szezonban már nem készítek többet. Majd a következő télre. Inkább most már a tavaszi témákra koncentrálok.

Fénykép1642.jpg

Fénykép1646.jpg

Rájöttem, hogy a turikban általában lehet kapni maradék fonalakat. Legtöbbször csak egy-egy gombolyagot (szerencsésebb esetben többet egy fajtából), viszont roppant olcsón. És van valami izgi abban, hogy csak ennyi van, úgyhogy jól ki kell találni, hogy mit csinál belőle az ember. A fenti kesztyűk is ilyen fonalakból készültek. Nekem az a lila-türkiz-sötétkék kombó nagyon tetszik.

Különben nem véletlen, hogy a lila lett az uralkodó szín. A minap találkoztam a neten egy ábrával, amire nagyon rácsodálkoztam, ugyanis én gyerekkorom óta így képzelem el az évet. Ha egy évemre gondolok, akkor nem egy képzeletbeli naptárat látok, hanem egy ilyen színkört és az emlékeim nem hónapokhoz kötődnek, hanem színekhez. És pont úgy, mint ezen az ábrán:

600504_434628246607285_217400736_n.jpg

Számomra a színek egyébként is rengeteg jelentést és jelentőséget hordoznak. Akit érdekelnek ezek a témák, annak ajánlom olvasgatásra ezt az oldalt: http://www.aura-soma.hu/index.php?page=wsm&id=2

Szóval elhatároztam, hogy ebben az évben minden hónapnak lesz egy színe. A februárnak tehát a lila. Ezután minden hónapban ez lesz az az uralkodó szín, amivel a tárgyaimat elkészítem. Nyilván a horgolásra gondolok elsősorban.

A lila egyébként az elengedés, a változás, a szolgálat és a gyógyulás színe. A lila a korona csakra színe, így segíti a meditációt, az önmegismerést és a tudatosabbá válást. Motiválja az átalakulást, a változást. Segíti a dolgok lezárását, a befejezést megélni, elfogadni. A gyógyítás és a gyógyulás színe is. Oldja a visszavonulás nehézségeit és a rejtett haragot.

Úgyhogy elő a lila ruhákkal, mert ebben a hónapban erre a színre van szükségünk! És milyen érdekesen összecseng mindez a tél utolsó hónapjával, nem?

Liluljatok! Üdv,

Eszter

süti beállítások módosítása