Ez a bölcsesség általában igaz szokott lenni, erre a mostani tavaszra (ha lehet egyáltalán annak titulálni) különösen igaz. A húsvétot sikerült bokáig (helyenként térdig) érő hóban ünnepelni. Bár a karácsonyaink lennének ilyenek! A nyúl ennek megfelelően meg sem próbált a kertben tojni, hanem a házban helyezte el kis ajándékos kosarait.  

Apropó, nyúltojás! Az unokahúgom szigorú diétára van fogva, nem ehet bizonyos dolgokat, meg a család amúgy is kezd erősen a paleo táplálkozás irányába kanyarodni, úgyhogy a "nyúl" idén nem a csokikra koncentrált, hanem különleges édességgel készült. Sajna fotó nincs róla, de leírom, hogy csinálta a "nyúl". 

Vettem mindenféle aszalt gyümölcsöket (az aldisat ajánlom, mert az nem annyira száraz), mint például füge, sárgabarack, datolya, szilva és mazsola. Meg vettem egy zacsi kókuszreszeléket és hántolt, de nem pirított napraforgó magot. Egy húsdarálón ízlés szerinti adagolásban ledaráltam vegyesen az aszalt gyümölcsöket. Egy kávédarálóban kókuszreszeléket és napraforgó magot is daráltam, hogy legyen, ami összefogja majd az egészet. Nyilván ezt dióval, mogyoróval, mandulával, stb. is ki lehet próbálni. A gyümölcspéphez kis adagonként kevertem a darált magokat, addig, amíg elég jó sűrűségű lett (mint a kókuszgolyó). Ne ijedjünk meg attól, hogy nagyon ragad! Ezen nem fogunk tudni változtatni. Inkább fogjunk egy vizes kiskanalat, és azzal szaggassunk ki a masszából megfelelő darabokat, amit nedves tenyereink között formáljunk golyókká. Ezeket a kis golyókat aztán bele lehet fogatni a darált magok valamelyikébe (pl. a kókuszba) vagy igazi fekete kakaóporba. Isteni kreálmány és garantáltan nem tartalmaz cukrot, tejterméket vagy nem kívánt adalékanyagokat. A családban különösen nagy sikert aratott.

Szóval a rengeteg leesett hó egyszer csak elkezdett rohamtempóban olvadni. Arra lettünk figyelmesek, hogy patakcsobogást hallunk ott, ahol nincs is patak. Felkerekedtünk hát és megnéztük a kis időszaki patakjainkat. Ha földrajz tanár lennék, kiválóan tudtam volna szemléltetni a víz domborzat alakító munkáját kicsiben.

Így jár az egyszeri ember, ha vízelvezető árokba építkezik. A víz átfolyik az aszfaltozott úton. Meg a kerten (nem a miénken).

És így használja a víz az erdészeti utat. A tökfej kutyának meg elvitte az ár a labdáját. Pedig ő csak egy kicsit letette, hogy szaglásszon. Mire visszanézett, már sehol nem volt a laszti. Viszont séta közben az erdőszélen megtaláltuk egy régi labdáját. Kárpótolva lett a veszteségért :)

Szóval a húsvétunk így telt. Bezárva a házba, mert vagy a hó esett, vagy az eső, vagy ha éppen egyik se, akkor térdig ért a dágvány a kertben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.