Egy hete nyaralunk a Dunakanyarban. És én egy hete egy kalapot horgolok, ami az Istennek nem akar elkészülni. De nem adom fel. A lassúságnak talán az is lehet az oka, hogy 1. brutálisan meleg van és ilyenkor minden lassabban megy, 2. időnk nagy részét valamilyen víz közelében töltjük. Itt megragadom az alkalmat és két tök jó helyet is kiemelek: az egyik egy szabad strand Dunabogdányban, a másik pedig a Szentendrei-szigeten sréhan szemben, Kisorosziban, pontosabban a sziget csúcsán levő kempingben.

A dunabogdányi strand egy szépen kijelölt rész a Dunában és a partján, árnyas fákkal, rendes büfével, bicikli út mellett, homokos parttal. A gyerek nagyon élvezte a homokozást a partján. Nem árt persze figyelni, mert mint minden folyónak, ennek is van sodrása.

A kisoroszi szigetcsúcs meg egészen csodálatos hely. Olyan, mint valami tengerpart. Ha kicsit magasabb a vízállás, akkor kis lagúnák vannak. Ilyen volt most is. Ha pedig egészen alacsony a vízállás, akkor hatalmas kavicsos föveny van, ahol felfelé haladva több száz métert lehet alacsony vízben gyalogolni. Rengeteg kis kagylót és csodaszép kavicsokat lehet találni. Teljesen hippi hely. Lehet kempingezni (nem ingyen, persze). Szúnyogokra viszont érdemes felkészülni. A kemping bejáratától nem messze van egy Ráczkert nevű kis büfé, ami szuper jó hely. Tök ízléses kaják vannak, bio szörpöket lehet szürcsizni és nagyon kellemes a hangulat. Ami viszont legjobban meglepett: láttam Hunyadit! No nem a humanista uralkodó integetett visegrádi hálószobájából, hanem a sétahajó ment a szentendrei ágon. Évek óta nem járnak már sétahajók ezen a vonalon, úgyhogy ugyancsak meglepett a dolog. Remélem, nem egyalkalmas vállalati buli volt, hanem újra beindul a sétahajózás ezen a vonalon.

Gyerek hátizsák lépésről lépésre

Mielőtt nyaralni indultunk volna, készítettem a gyeröknek egy csini kis hátizsákot, amiben a tartalék pelus, napkrém, popsitörlő, cumi és egyéb hasznos, de kicsi tárgy elfér. Ezzel az ígéretemet is beváltottam, ugyanis állandóan az én hátizsákomban kolbászolt otthon, és megígértem neki, hogy kap egy sajátot. A szegedi lenfonógyár mintaboltjában nagyon szép vásznakat lehet kapni, azokat a fajtákat, amiket kempingszékekbe szoktak tenni. Eza z anyag nagyon megtetszett nekem és arra gondoltam, jó lesz hátizsáknak.

A varráshoz szükség volt fél méter vászonra, plusz egy másikra bélésnek, gurtnira (ebből készült a pánt), két cipzárra és ilyen kis fém valamire, amibe elvezetem a pántot. Azért  nem írok pontos méreteket, mert ezt mindenki maga dönti el, hiszen attól is függ, mekkora a gyerek, és mekkora cuccokat akar beletenni.

A kék vászonból kivágtam a táska elejét és hátulját (olyan széles, mint a cipzár és tetszőleges hosszúságú), továbbá egy szélességben megegyező, de rövidebb darabot. Ez utóbbi lesz a zseb. Kiszabtam továbbá két csíkot, amik majd a pántot fogják megerősíteni, illetve még egyet az elején levő zsebhez. A másik anyagból a bélésnek valót szabtam ki, két téglalapot (melyeknek mérete megegyezik a táska elejével és hátuljával). A gurtniból két darabot vágtam le, de annyi ráhagyással, hogy később állítható legye a pánt mérete.

Először felvarrtam az elejére a cipzáras zsebet. A cipzár egyik oldalára a vékony csíkot, a másikra a zsebnek valót, majd az egészet az elejére varrtam. Az ilyen műveleteknél jól jön a gombostűzés és a vasalás, hogy pontosan tudjunk dolgozni. Ha felvarrtuk pontosan és levasaltuk, akkor megerősítő és dekorációs céllal varrjuk le még egyszer a szél mentén. A cipzár bevarrásánál is így járjunk el.

Felvarrtam a hátsó részre a pántot és a pántvezetőket a csíkok segítségével az alábbi módon. Az elejét és hátulját képező két darab alsó két sarkából kivágtam egy-egy 3x3 cm-es négyzetet, majd a vágás mentén összevarrtam a sarkot, így tartást adva a táskának és kibővítve az alsó részét. Ugyanezt csináljuk meg a bélésanyaggal is.

Ezután varrjuk össze az elejét és a hátulját. A bélésnek szánt anyagot vágjuk el a tetejétől pár centivel lejjebb és varrjuk bele a cipzárt, majd varrjuk össze a két oldalt, de alul hagyjunk nyílást a kifordításhoz. A cipzárt nyitott állapotban hagyva varrjuk be a bélést a táskába, fordítsuk ki és varrjuk be a bélés alját is. Vasaljuk le a szélet és varrjuk le kívülről is.

Ezzel mintegy el is készült a hátizsák. Attól tartok, hogy ez így egy kicsit nehezen követhető leírás. Legközelebb igyekszem folyamatábrákat  is készíteni a munkafázisokról. Csak most is úgy elragadott az alkotás heve, hogy nem bírtam leállni fényképezni.

Végre eljött a kovászos uborka szezonja. El is készítettem az idei első koviubit családom legnagyobb örömére. Én egész nyáron el is élnék lecsón, kovászos uborkán és szilvás gombócon. Szerintem az a jó koviubi, ami ropogós és szerencsére családom női tagjai tudják is ennek titkát. Íme, a "titkos" recept:

egy öt literes dunsztos üveghez általában 2,5-3 kiló kovászolni való uborkát szoktam venni. Amíg megmosom, a végeit levágom (megnyalom, hogy ne keserű-e) és bevágom, addig felteszek 2-2,5 liter vizet forralni, amibe literenként 1 evőkanál sót is teszek. A szépen kimosott dunsztos üvegbe belenyomorítom az előkészített uborkákat, teszek rá egy jó 10 cm-es tormát, egy csokor kaprot, 10-12 szem fekete borsot, egy nagy csipet köménymagot és néhány gerezd fokhagymát, továbbá egy szelet (általában csücsök) fehér kenyeret vagy egy száraz zsemlét. A felforrt vizet óvatosan ráöntöm, hogy az egészet ellepje. Ezután teszek rá egy fejre fordított müzlis tálat és kirakom a napra. Három napig nyálcsorgatva nézegetem, hogy megérett-e már. Három nap után leveszem róla a kenyeret, a kaprot és a tormát (ezek sajnos mennek a szemétbe vagy jobb helyeken a komposztra) és az egész üveget berakom a hűtőbe. Mostantól fogyasztható.

Az elmúlt napok uborkára való várakozása egy jó kis kísérletezéssel telt. Egy blogon jópofa horgolt kosárkákat találtam. Azonnal ki kellett próbálnom, úgyhogy szereztem is vékony kenderköteleket, meg vastagabb spárgákat és készítettem párat. A kosárka lényege, hogy a szép színes fonallal egyszerű gyékénykötelet horgolunk körbe, amit folyamatosan feltekerünk. Még a kezdőkörnél bénázok kicsit, mert nem mindig sikerül lyuk nélkül elkezdeni, de ha azt is kikísérleteztem, akkor nagyon boldog leszek, ugyanis nagyon praktikus kis kosárkákat lehet ezzel a módszerrel készíteni.

Azért is jók ezek a kosarak, mert az embernek van egy csomó apró csetresze, amit nem tud miben tárolni. Most ez a probléma megoldódni látszik és még csinos is. Majd próbálok olyat is csinálni, aminek fedele van. Már van is rá ötletem. Ráadásul a különböző színekkel amolyan színkódokat is létre lehet hozni, így anélkül is tudjuk mi van benne, hogy belenéznénk. Ráadásul a fonal vastagságától függően egész nagy kosarakat is lehet így készíteni.

Ma valamiért nem sikerültek túl ragyogóra a képek. De végülis az erkélyen fotózok egy régi kis asztalon egy mobiltelefonnal. Csoda, hogy ezt ki tudom hozni belőle.

Egy másik horgolós projekten is dolgozgatok. Éppen egy kis korallzátonyt horgolok. Nem röhögni! Csak azért mondom, mert a férjem elmosolyodott, amikor ezt közöltem vele. Biztos az jutott eszébe, hogy mibe fog neki kerülni ez a sok fonal. Előzetesen mutatok néhány elemet:

Ha kész lesz, akkor írok egy részletes "lépésről lépésre" posztot, hogy ti is tudjatok ilyet készíteni. Addig is jó uborka kovászolást kívánok!

Ma olyan, de olyan finom muffint sütöttem, hogy magam is alig hittem el. Ne féljetek, ez a fajta öntömjénezés nem jellemző rám, de hát ez tényleg nagyon finom lett és ezt el kell ismernem. No, de ne szaladjunk ennyire előre!

Napok óta annyira kegyetlen meleg van, hogy nemhogy sütni, de még enni sem nagyon jut eszünkbe. Életünket nagyjából strandtól strandig éljük. Ma azonban valami furcsa oknál fogva nekiláttam sütni-főzni. Takarítottam és szekrényt is rendszereztem. Durva. Biztos a front miatt...

Főztem például spárgás tésztát. A férjjel nagyon szeretjük a spárgát, dacára annak, hogy mérhetetlen büdöset lehet tőle vizelni. Állítólag azért, mert nagyon intenzív vesetisztító hatása van. Általában zöld spárgát szoktam venni és általában levest készítek belőle. Tegnap azonban csak fehéret kaptam, így a spárgaszezon vége felé. Az a jó a spárgás tésztában (túl azon, hogy finom), hogy nagyon gyorsan elkészül. Én a következőképpen csinálom:

fél kiló spárgát megtisztítok. Ezt úgy teszem, hogy a végét ott töröm le, ahol magától eltörik, majd egy zöldséghámozóval meghámozom a szárát. 2-3 cm-es darabokra vágom és blansírozom. Közben 3-4 gerezd összetört fokhagymát egy kis olívaolajon megfuttatok. Beledobom a leszűrt spárgát és egy marék (kb. egy csokor) felaprított petrezselymet. Az egészet pár percig pirítom, majd felöntöm 2 dl tejszínnel. Reszelt szerecsendióval, fehérborssal, sóval ízesítem, majd belereszelek kb. 5 deka sajtot, ami lehet füstölt is. Végül kb. 5 deka vajat felolvasztok a mártásban és ezzel el is zárom, mert elkészült. Közben kifőzök fél kiló szélesmetéltet is, amit a szószba öntök. Vagy fordítva. Jól összekeverem s már fogyasztható is.

A tésztafőzésre van egy szuper módszerem: én csak félig szoktam megfőzni a tésztát, majd elzárom, lefedem és hagyom 5-10 percig állni a forró vízben, amíg megdagad. Ezzel a módszerrel el lehet kerülni a középen kemény, kívül mászkos tésztákat és így garantáltan "al dente" lesz. 

Mai másik nagy művem a müzlis muffin. Ez azért érdekes, mert szinte megismételhetetlen, ugyanis egy általam a napokban gyártott müzliből készült. Úgyhogy előbb leírom, hogy ez hogyan készült s csak aztán ismertetem a muffin receptjét.

Szóval a minap megláttam egy molyt a spájzban. Rettenetes haragra gerjedtem és azonnal elkezdtem kinyomozni, honnan is jött a kis dög. Hát látom ám, hogy több dolgot is megtámadott, úgyhogy dobhattam ki egy csomó mindent (amit rettenetesen gyűlölök), viszont vannak dolgok, amiket annyira sajnáltam, hogy megpróbáltam megmenteni. Hál' Istennek a magjaimba nem költöztek be látványosan (bár nem vennék mérget rá), mindenesetre eldöntöttem, hogy mindent megpirítok (biztos halál). Így aztán megpirítottam 20-25 deka diót, ugyanennyi mogyorót, majd fél kiló napraforgómagot, fél kiló zabpelyhet és kb. 20 deka kókuszreszeléket. A mogyorót és a diót egy mozsárban durvára törtem, majd a többi hozzávalóval egy nagy csavaros üvegbe  töltöttem, összeráztam és kész is volt a királyi müzli. Lehet ezt az egészet teljesen más arányokkal, más magokkal, továbbá aszalt gyümölcsökkel is csinálni. Nálam most ilyenek voltak itthon.

No, tehát. Olyan muffint készítettem, amiben liszt helyett ez a müzli volt összedarálva. Az alapreceptet a nosaltyról töltöttem le, de az sem egészen ilyen volt, hanem hajdinalisztes és még egy csomó mindenben más volt. Na de itt az én változatom. Egy tálban összekeverek 1 csésze cukrot (lehet barna is), 1 csomag vaníliás cukrot, 2 tojást, 2,5 bögre kávédarálóban összedarált müzlit, 1 csomag sütőport, 1 csésze olvasztott vajat, 1 csésze tejet, 1 nagy marék mazsolát és egy teáskanál őrölt fahéjat. A muffinformát kibélelem papírokkal vagy kivajazom. Mivel ez nem fog annyira megnőni, mintha lisztből lenne, ezért majdnem tele lehet tenni a kosárkákat. Ebből nekem több, mint egy tálcányi jött ki. 180 fokra előmelegített sütőbe teszem és tűpróbáig sütöm. Az enyém elég morzsálódós lett, de ez nem befolyásolja az ízorgiát.

Ami a Mikulást illeti: csak mikulásos muffinkosárkám volt itthon. Ez nagyon menő így a júniusi kánikulában :). Apropó karácsony! Más ízesítéssel is el tudom képzelni ezt a muffint. Úgy, mint csokis-banános (csokiaprólék és a tej helyett banánpép), almás-fahéjas, mákos-meggyes, és így tova. Egyébként legközelebb úgy csinálom, hogy egy maréknyi müzlit darálatlanul hagyok, hogy kicsit darabosabb legyen. Ha valaki kipróbálná otthon bolti müzlivel, megírhatná, hogy milyen lett. Szerintem a finomságának a titka egyébként elsősorban a pirított mogyorónak és kókusznak köszönhető. Úgyhogy érdemes a bolti müzlit is megpirítani előbb.

Ami meg az időjárást illeti, ma azért esett is egy kicsit.

Ha nyár, akkor víz.

Nekem a vízzel elég sajátos viszonyom van. Imádom. Vízparton lenni, vitorlázni, csónakázni, állni az esőben, stb. Csak bele ne kelljen menni. Hideg és nedves. De nézni, szagolni nagyon szeretem. Talán ez is az oka, hogy sok vízzel kapcsolatos tárgyat terveztem és rajzolni, festeni is szeretem a vizet. Szökőkút függő is vagyok. Három hónapos római ösztöndíjam alatt feltehetőleg a város összes szökőkútját láttam. Ebben a témában szakdolgoztam. A diplomamunkám egy ivókút volt. Felnőtt életem egyik kedvenc megrendelése is egy olyan díj volt, ami a vizet ábrázolja. De ékszerbe is befoglaltam már a vizet. Ezekből a műveimből szemezgetek ebben a posztban.

Már Szegeden éltem, amikor megbízást kaptam, hogy a készítsek nívódíjat, amelyet olyan emberek, egyesületek, stb. kapnak, akik a Dél-alföldi régióban valami hasznosat, előremutatót hoztak létre. Némi gondolkodás után az a kép jelent meg előttem, amikor egy csepp víz hullámokat kelt a sima vízfelszínen. Valahogy így lehetne jellemezni ezeknek az embereknek a munkáját is. Ez különösen jól illik erre a régióra, hiszen a Dél-Alföld meghatározó kincse éppen az édesvize. Az ötlet megszületése után azonban jött a megvalósítás nagy kérdése. Miből, hogyan? Ilyenkor igazolódik be az elméletem, hogy korábbi kísérleteim nem hiábavalóak. Egy időben sok apró dolgot mintáztam porcelánból, aminek a tanulságai most jól jöttek. A végső tárgy egy anyagában festett, transzparens mázzal bevont porcelán plasztika lett, amely azt a pillanatot ábrázolja, ahogy a csepp hullámokat kelet a felszínen. Maga a vízcsepp egy kis ezüst golyócska, amely a díjból kiemelhető, és kitűzőként használható.

A plasztika egy kis kerek fadobozba került, amelynek tetején egy üveglap van, amire a díj szövegezése került.

A másik munkám, amit a mai napig első gyermekemnek tekintek, az egy sárkányos ivókút. A kutat diplomamunkaként készítettem a leányfalui játszótérre. Az, hogy a mai napig miért nem került felállításra egyrészt egy nagyon hosszú, másrészt egy nagyon tanulságos történet, így aztán megérdemelne egy külön posztot. Ha egyszer végre felállítjuk, akkor meg is fogom írni. Addig is megtekinthető élőben a leányfalusi könyvesboltban. Nagy büszkeségem egyébként, hogy a szobor 2011-ben elnyerte a 36. Szegedi Nyári Tárlat egyik díját (a Szabadtéri Játékok díját).

Azért is tartjuk a könyvesboltban, hogy minél többen láthassák, hátha találunk lelkes támogatókat, akik előremozdítják a kút elhelyezésének ügyét (főleg anyagilag). Akinek ezzel kapcsolatban kérdése van, írjon a teres.muhely (kukac) gmail (pont) com címre!

Kutakkal, vízköpőkkel kapcsolatos terveim vannak még. Szeretnék még olyan szobrokat készíteni, amelyek vízzel kapcsolatos mesebeli lényeket ábrázolnak.

Figyelem, kedves Olvasók! A tegnapi posztban megjelentetett kismacskák egyike (nevezetesen az egyik fehér cica) gazdit keres. Aki szeretné magához venni és felelősségteljes, szerető gazdája lenni ennek a tündérmacskának, az jelezze nekem e-mailben: teres.muhely (kukac) gmail (pont) com. Köszönjük!