Semmi művészet, semmi kotyvasztás. Kánikula. Anyósoméknál töltöttük a hétvégét. Vége a tanításnak, úgyhogy rövid betegség után visszakapom a férjem. Szegény, most minden olyan munkát megcsinálhat a háztartásban, amit egész évben nem tudott: polcfelrakás, burkolás kijavítása, stb.

De addig is nagymamáéknál egy gyors pihenés. Voltunk a 16 hónapos gyermekkel strandon. A gyermeket konkrétan nem lehet kihorgászni a vízből. Ha egész nap ott lennénk, akkor szerintem egész nap nem jönne ki a medencéből. Úszóhártyák fognak nőni a lábujjai között. Vízicsúszdázott, simán lecsúszik a tetejéről, csak lent el kell kapni, mert még ne tud úszni. Kis víznyelés, fejbeverés a csúszda oldalába nem lehet akadálya a következő csúszásnak. Édi nagyon.

Különben melegen ajánlom a kiskunfélegyházi strandot azoknak, akik kerülnék a tömeget és az élményfürdőt, továbbá kisgyerekkel vannak és úgysem jutnak ki a gyerekmedencéből. Ez a strand tiszta, nincsenek sokan és tök jó a gyerekmedence. Ha úszni is akarsz, van rá lehetőség. Büfé alig van, úgyhogy nem fogod a gatyád otthagyni színezékekkel dúsított szénhidrátokért. Termál is van, külön a családnak, külön a nyuggereknek.

Volt gasztronómia is. A férjem nagymamája készített nekünk vajaljás gölödint. Na mibe, hogy senki nem tudja, mi az? Alföldiek előnyben. Na jó, elárulom. A vajaljás gölödin nem más, mint apró (kb. diónyi) méretű krumpligombócok (olyasmi, mint a gnocchi) vajban megpirított lisztbe forgatva. Isteni finom dolog. Nagyon jó köret marhapörkölt mellé. Finom magában, de főtt vagy sült hússal és meggymártással konkrétan orgazmikus. Egyszer lepötyögöm a receptet, csak előbb ki kell szednem a nagymamából az ő verzióját.

Voltunk a barátainknál is, akiknek lebabázott a cicája. Van most négy kiscica, iszonyatosan cukkerek. Láttuk, ahogy szopikáznak. Ránéztem a csontsoványra fogyott anyamacskára, ahogy szopiztatja a pulyáit és rögtön láttam a sorsközösséget. Hiába, mi anyák nagyon értjük egymást. A gyerek persze hisztérikus izgalomba került a kiscicáktól és meg akarta őket fogni, csak éppen az ő szerető ölelésében még inkább kileheli a lelkét szegény pára. Tiszta Egerek és emberek.

Szintén félegyházi fogás két darab (pontosabban három) kályhacsempe. Érdemes tudni, hogy a férjemmel rettenetesen vágyunk egy saját parasztházra. Álladóan erről ábrándozunk: milyen lesz a konyha, a nappali, a műhely, a kiskert, a kút, a nyári konyha, stb. Hát egy biztos: a cserépkályha megvan. Múlt hétvégén volt a félegyházi vásár (minden hónap második vasárnapja), ahol is az ócskásoknál találtunk két kályhacsempét, amit megláttunk, egymásra néztünk és nem is kellett egyeztetni a gondolatokat. A cserépkályhánk tehát ilyen csempékből fog állni:

Ha majd egyszer eljutok odáig, hogy elkezdem sokszorosítani a csempéket, ígérem, nagyon részletes posztot fogok írni róla. Már nagyon várom, de addig még rengeteg feladatom van... (Hú, de rejtélyes vagyok!)

Az előző poszt folytatása következik. Azért szerepelnek Andrea Graham munkái külön a többitől, mert én egyszerűen lef.stam a bokámat a nő munkáitól. Muszáj egy külön posztot szentelni hát neki. Nem fogok most belemenni különösebb elemzésbe, a képek magukért beszélnek. A hölgy egyébként egy háromgyerekes anyuka. Ilyenkor mindig megnyugszom, hogy lesz még időm alkotni, nem fog a pelenkázós, gyerekutánszaladgálós korszak örökké tartani.

Ez a poszt kivételesen nem rólam vagy az enyéimről fog szólni, hanem más művészekről, illetve azok munkáiról. Amióta komolyan elkezdtem érdeklődni a nemezelés iránt, rengeteget böngészek a neten. Sokáig csak unatkozó háziasszonyok biszbaszait találtam, és amikor már kezdtem elkeseredni, akkor rábukkantam egy-két komolyabb, kortárs nemezeléssel foglalkozó oldalra. Ezeket osztom most meg veletek. Csomó mindenről nem tudom, hogy ki csinálta, úgyhogy előre leszögezem: nem az én fotóim, nem az én tárgyaim, bizonyára mind jogvédett. Közzétételükből nincsen semmi hasznom.

Nyilván engem elsősorban  az ékszerek izgatnak, de nem bírtam ki, hogy ne osszak meg egy-két cuki vagy vicces dolgot.

Linkeket a linkajánlóban találtok.

Nagyon szeretem a kenőmájast. De ha elolvasgatom a boltban kapható kenőmájasok összetételét, rá kell jönnöm, hogy tulajdonképpen húsipari szemetet eszek. Méghozzá jó drágán.

Éppen ezért kitaláltam, hogy magam fogok kenőmájast, pontosabban csirkemájpástétomot készíteni. Ehhez Jamie Olivertől szereztem némi inspirációt. Nem pontosan úgy csináltam, ahogy ő, de szereztem egy-két jó ötletet. Például a zsálya használatát és a vajas "lefedést".

A recept a következő lett:

Egy fej vöröshagymát néhány gerezd fokhagymával kevés olívaolajon megdinsztelek. Fél kiló csirkemájat kb. két centis darabokra vágok, ezt rádobom a hagymára. Megsózom. Nemrég az anyósoméktól kaptam egy csini kis kőmozsarat. Ebben összetörök kb. 10 szem fekete borsot, egy púpozott teáskanál szárított majorannával és ugyanennyi szárított zsályával. Értelem szerűen lehet frisset is használni, de nekem most az nem volt itthon. Nincs más dolgom, mint ezt a keveréket a májjal összekutyulni és takarékon hagyni, hogy a máj megfőjön, kicsit meg is piruljon. Ha elkészült, akkor 10 deka vajat (nem margarint) felolvasztok az egészben, majd elzárom.

Turmixgépben az egészet krémesre turmixolom és zárható edénybe teszem.

Újabb adag zsályát összetörök vagy friss zsályaleveleket egészben 5-10 deka vajban kicsit megpirítok, majd a májpástétomra öntöm. Ha kihűlt, lezárom és hűtőszekrénybe teszem. Mindent összevetve olcsóbban jött ki a dolog, mintha boltban vettem volna és ellenőrzött a minőség. Jó étvágyat!

Az én férjem nagyon szereti Klimtet. Klimt azon kevés szecessziós művész közé tartozik, akit én is szeretek. A szecesszió csodálatos korszaka a művészettörténetnek, de nagyon ki tudok akadni, amikor a laikusok csak a dekoratív, mézes-mázos, tündérmesés szecessziót imádják. Klimt – az egész szecesszióval együtt- ráadásul egyre szomorúbb módon közhellyé, giccsé alacsonyodott. Amikor legszebb munkái öngyújtókon, sörnyitókon és bankkártyákon virítanak, akkor felfordul a gyomrom az undortól.

Klimt egyik leghíresebb munkája a Stoclet palota frízének terve, amelynek egyik központi motívuma egy hatalmas életfa. Ezt a motívumot használtam fel egy fali takaró tervezésekor is, amelyet a férjemnek készítettem ajándékba. Számomra ő a fa, amely erősen kapaszkodik gyökereivel, hatalmas koronájával árnyékot, védelmet, életet ad nekünk. A takarót foltokból varrtam össze: egy nagy törtfehér lenvászon alapra varrtam egy hatalmas bronzos színű szatén fát, amit csodálatos, mintás anyagokkal díszítettem. Ezeket a tradicionális indonéz mintázatú pamutvászon textileket a nővérem hozta nekem Baliról. Ez az alapanyag szolgáltatja a keretet is. Az összevarrás után az egész takaró kapott egy flíz bélést, amihez az összevarrt képet kézzel steppeltem le, majd a hátuljára is varrtam egy sima vászon alapot. Mondanom sem kell, a férjem mélységesen meghatódott az eredményt látva. Íme, megosztom veletek is.

Klimt mintái még rengeteg gondolatot generáltak bennem, úgyhogy még fogok takarókat készíteni ebben a témában. Éppen egy tizenkét zászlóból álló installációt tervezek, amelynek az első darabja már készülőben van, de a gyermek mellett nehezen jut idő alkotni. Fejben már az egész összeállt.