Hát arról biztos nem, ami ma éjszaka nálunk volt! Tudjátok jól, nem szoktalak Titeket családi és személyes sztorizgatással terhelni, de a mai éjszaka kiérdemelte, hogy megosszam. Az élet amúgy is eseménydús, ha van egy másfél éves gyermekünk és egy alig egy éves kandúrmacskánk egy másfél szobás lakásban. Na nem a magánélet, csak a családi. De ha lehet a dolgokat tetézni, akkor ez a mai, teliholdas éjszakán meg lett tetézve. 

Azzal kezdődött minden, hogy két napja áthúztam az ágyruhát. Aztán azzal folytatódott, hogy eldöntöttem, este korán lefekszem, hogy kicsit aludjak (röhej) még mielőtt a gyermek keresztben szétterpeszkedve elfoglalja az ágyat. Ez el is kezdődött, amikor éjfélkor hallottuk a szokásos nyöszizést, férj átment a gyermekért, aki beült az ágyunkba, elkezdett köhécselni és a napi étkezés felét kicsattintotta a takarómra és a lepedőre. Szuper! Kis híján én is mellérókáztam (családi vonás, hogy nem bírjuk a hányást), úgyhogy férj mindent kidobált a szennyesbe, gyereket letakarítottuk, tiszta pizsama, vissza az ágyba. Éppen elaludtam volna (nem volt könnyű ilyen zaklatott állapotban), amikor újabb diszkrét köhécselés, újabb adag hányás. Villany fel, férj takarít (ez most csak a pizsire ment), s mivel meleg van, jó lesz aludni csak pelusban is. Villany le, alvás. 

A következő csapás sem váratott magára sokáig. Harc hangjai az erkély felől, majd kocogó macskaléptek, sikító denevérhang. Itt konkrétan belémkötött a sz.r, mert régi rémálmom tűnt valóra válni: a macska megfogott egy denevért és éppen a gyerekszoba irányába tart vele. Rázom a férjet, ébredjen.

- Mi van?

- A Móricz megfogott egy denevért!

- Hol a gyerek? - mindezt csukott szemmel, meg sem mozdulva.

- Itt alszik velünk.

- Akkor jó - s ezzel megfordul és alszik tovább. Őt nem nagyon izgatja, hogy az ártatlan kis denevér a macska szájában nyivákol, hogy véres lesz a szép fehér szőnyeg, stb. Kis szünet, újabb próbálkozás.

- El kéne tőle venni - mondom naivan.

Semmi válasz. Tudni kell, hogy imádom az állatokat, de tulajdonképpen az összestől parázok. Denevérek az első tízben. Na, átrohanok a gyerekszobába, ahol látom, hogy a cica az ágy mögötti résbe próbál bejutni. Szupi, mondom magamban, legalább nem a szájából kell kitépni. Macskát megfogom, kiebrudalom a szobából, sarkig tárom az ablakot, majd becsukok minden ajtót. Ha a kiskoma még él és jól van, akkor úgyis kimegy, ha nem, akkor majd reggel a férj összetakarítja.

Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve egész éjjel denevérekről álmodtam. A macska persze állandóan nyávogott, hogy bejuthasson a szobába, illetve kijuthasson az erkélyre további vadászat reményében, de mivel ez nem jött össze neki és még egy Délmagyarral is megdobtam, hogy hagyja abba, úgy döntött, hogy kakál egy kiadósat, aminek szaga beterítette a lakást én pedig enyhe hányás- és brutális cicakaka szagban diszkréten öklendeztem az ágyban.

Végül eljött a várva várt reggel. A férj egy kis törölközővel végigjárta a gyerekszobát, hogy vajon a denevér meglépett-e, esetleg elvérzett az ágy mögött, de ezidáig nem találtunk rá. Ekkor azonban újabb meglepetéssel állt elő a gyermek.

Miközben főztük a reggeli kávét, gyanús alvégi tremulánsokra lettünk figyelmesek a gyermek hátsó fertályának irányából, amit irtóztató szag követett. Feldobtam az ágyra (ezúttal a férj maradék takarójára), hogy eltávolítsam a gyanús elemet, ami azzal a lendülettel, hogy kinyitottam a pelenkát, szétfolydogált az ágyon. Óh, Magasságos Isten! Gyereket be a fürdőkádba, zuhany. Igen ám, de az emésztetlen fél kiló szőlő eldugította a lefolyót, úgyhogy sápadtarcú csemeténk bokáig állt a híg kakás vízben. A történet ezen pontján elhagytam a fürdőszobát. Vajon készen van-e már a kávé? Ó, nem. A kávé kiforrt a tegnap gondosan lesúrolt tűzhelyre. Válogatott káromkodások közepette újabb adagot tettem fel. Addigra gyerek és kád is tiszta. Felöltöztettük. Férj ekkor jött rá, hogy neki már nagyon indulnia kéne, úgyhogy rohanás vette kezdetét, kis véres borotválkozás, miegymás.

Ekkor úgy tűnt, hogy vége a rémálomnak. Még egyet nyomott ugyan a gyermek, de azt már rendíthetetlen nyugalommal és rutinnal intéztem. Ma pedig egész nap gyapjútakarók gondos mosása, rizsfőzés, almareszelés és PIHENÉS!

Ja, igen! Ez a kép jutott eszembe a vadászkalandról (különben még a macskánk is ez a típus):

Most látom csak, hogy milyen régen posztoltam utoljára. Ennek nyilvánvalóan az az oka,  hogy eléggé pörgősen teltek az utóbbi hetek. Jöttünk-mentük, hozzánk is jöttek, úgyhogy sok időm az írásra nem maradt. Persze ez az időszak sem telt tétlenül, ami a horgolást illeti. Nagyi terítői továbbra is terítéken vannak. Készítettem néhány új darabot. Imádom ezeket a ragyogó színeket. Ezt az elsőt  anyukámnak csináltam szülinapjára. Szereti a mandalákat, úgyhogy direkt szivárványosra csináltam. Azt hiszem, hogy tetszett neki.

A többi maradt a háztartásomban. A kicsit a gyermek szobájának ajtaja fölé tettük, a többi terítőként funkcionál.

Ahogy így elnézem a fényképezésen van még mit tökéletesíteni. Mentségemre szóljon, hogy a gyermek nagyon tevékenyen részt vett a fotózásban, ami azt jelenti, hogy folyamatosan leszedte az asztalról a modelleket vagy a lábamba kapaszkodva nyafogott. Lássuk be, így nehéz éles képet csinálni.

A gyermeknek új játékot is horgoltam. Még nyár elején vettem neki egy nagyon helyes mesekönyvet, ami egy Fridolin nevű kis békáról szól, aki ugyanazokat a dolgokat szereti csinálni, mint az én csemetém: takarít, buborékot fúj, dinnyét eszik és pancsol a vízben. Hogy az élmény nagyobb legyen, horgoltam egy Fridolint neki.

Szerintem egy kicsit gülüszemű lett, de sebaj, a gyermek nagyon elfogadó és a békák különben is gülüszeműek. Lefotóztam Fridolin társaságában Majmonkát is, aki karácsonykor érkezett hozzánk.

A horgoláson kívül kirándulni is voltunk a nagy magyar pusztában, ami elég varázslatos élmény volt. Én hegyek között nőttem fel és hegyvidéken éltem 5 évvel ezelőttig, amikoris az Alföldre költöztem, úgyhogy nekem még mindig szokatlan az olyan táj, ahol semmibe nem ütközik bele a tekintetem :).

Nem messze innen meglátogattuk egy elpusztított falu Árpád-kori templomának romjait is. Elképesztően szép hely (Csomorkány a neve). Földúton lehet megközelíteni (a műúttól kb. 3 km), fákkal övezett, árnyas hely a szinte sivatagos pusztában. Amikor odaértünk, az egyik fáról egy sas röppent föl.

Megjegyzem: a kirándulást a legnagyobb nyári kánikulában, hőségriasztáskor sikerült abszolválni. Úgyhogy délibábokból sem volt hiány.

Egyik este elmentünk az egyik sógorom Zsuzsijának kiskertjébe, ahol kisírtam egy szép nagy tököt és némi paradicsomot meg egy csokor friss mentát. Ahogy a begyűjtött szajrét letettem az árnyékba, olyan szép látványt nyújtott, hogy muszáj volt megörökíteni.

Amint kész a töltött tök és a tökkrémleves, azonnal megosztom veletek. Különben meg eddig is tudtam, hogy kertes házban akarok élni, de a friss paradicsom illatától megrészegülve ez a vágyam egyre sürgetőbbé vált.

Főztem is. Pontosabban folytattam az irányú kísérletezésemet, hogy kiváltsam az undormány bolti felvágottakat valami házi termékre. Vettem egy kiló csont nélküli karajt, amit kilapítottam, vastagon megkentem egy általam gyártott fűszerkeverékkel, feltekertem és sörrel locsolgatva megsütöttem. Brutálisan jó lett és felettébb költséghatékony.

Ahogy elnézem, ez lett a legélesebb kép. Hiába, a Nap a legjobb fényforrás. Legközelebbi posztomban újabb horgolt kosaraimat mutatom meg. Addig is: kellemes őszkezdést kívánok!

Ez egy hosszabb, részben panaszkodós bejegyzés lesz. No, nem azért, mert nem volt jó a nyaralás. Az anyósomékkal töltöttünk pár napot a Balatonon, ami nagyon jó volt. Imádom a Balatont és minden alkalmat megragadok, hogy évente legalább egyszer el is jussak oda. Mivel ez tavaly nem sikerült, ezért most különösen boldog voltam, hogy idén sikerült négy napra lemenni.

A szállásunk nagyon vicces volt, mert egy olyan házat béreltünk, amely valaha egy családé volt, amit már nem használnak. Ebből kifolyólag az elmúlt 30-40 év összes burkolata, bútora, villanykapcsolója, szanitere felsorakozott a házban pincétől a padlásig. Készítettem is néhány fotót, hiszen ilyen retró cuccokat hamarosan már nemigen lehet látni, mert a legtöbb házban ezeket újabbra cserélik. Kedvenceim a tapéták és burkolólapok voltak.

Ami viszont már kevésbé tetszett, az az volt, hogy a strandokat még mindig gagyi, de drága büfék és bódék uralják, jellegtelen szuvenírekkel, drága és szottyos lángossal és pokróc büfésekkel. Ezek után a legkisebb sajnálatot sem érzem, amikor a balatoni vendéglátók és trafikosok sírogatnak, hogy kicsi a forgalom, alacsony a fogyasztás és így nem tudják magukat egy szezon alatt rommá keresni. Hát ilyen színvonallal csak azon csodálkozom, hogy még akár egy fillért is keresnek. Mondjuk az egyszeri fogyasztónak nem nagyon van más választása, hacsak nem a klasszikus hűtőtáska-rántottcsirke-dinnye kombóval indul strandolni. Apropó, strand! Még mindig lehet méregdrágán életveszélyes, rozsdás vízibiciklit bérelni. Viszont azt elárulhatná nekem valaki, hogy a budikban miért nincs még mindig wc-papír, szappan és miért nem bírják a népek sz.rás után lehúzni a klotyót, miért kell körbebrunyálni a fajanszot és miért kell gumicsizmában megközelíteni a wc csészét. Ha ezeken túlteszem magam és elnyargalok egy trafikba, hogy vegyek valami kis balatoni emléket otthonragadt szeretteimnek, akkor várnak rám a kínai fröccsöntött ajándéktárgyak (falvanként csak a felirat változik), az indonéz gagyi ékszerek, ruhák és a sosem ismert mintákkal díszített "népművészeti" csicsák. Végül vettem néhány valóban balatoni fotóval díszített képeslapot. Végülis képeslapot küldeni ma már kuriózum.

De hogy jót is szóljak: a víz tiszta, maga a tó gyönyörű és nincs már az az eszeveszett tömegnyomor, mint régen. Nyilván ezért szomorkodik a szottyoslángosos.

Kijutott a rosszabb időjárásból is, amit úgy kell érteni, hogy az időjárás jó volt ugyan, csak a strandoláshoz kicsit hideg, ezért kicsit turistáskodtunk. Én ezt kifejezetten szeretem, mert a parton fetrengést gyorsan megunom általában. Tettünk egy kis körutat, így eljutottunk Nagyvázsonyba. A Kinizsi-vár gyönyörű. Nagyon jó állapotban van és kifejezetten izgalmas és szórakoztató végigjárni zegzugos tereit. Aki pedig nem szívbajos felmenni a torony tetejére, annak csodálatos kilátásban van része.

Aztán kiderült számunkra, hogy a közelben van egy pálos kolostorrom, ahova kis sétával eljutottunk. Ez a hely egészen lenyűgöző volt.Annyira jó volt az egész hely hangulata, hogy órákat el tudtam volna ott üldögélni. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg.

Tovább haladva jártunk a művészetek völgyében alig pár nappal a rendezvénysorozat után és meg kell mondani, hogy Kapolcs akkor is nagyon hangulatos és szép, ha egyszerű hétköznapjait éli. Nem csoda, hogy ennyire szeretnek oda járni a népek. Aztán bementünk Tapolcára is a Malom-tóhoz, ahol én korábban még sosem voltam. Szintén nagyon pozitív meglepetés volt. Olyan a tó, mint egy kis ékszerdoboz. Kristálytiszta vizében több ezer színpompás koi úszkál. Sajnos erről nincs fotóm, mert menet közben lemerült a telefonom.

Ma pedig, hazafelé menet betértünk Tihanyba. Tihany a világ egyik legszebb és legkülönösebb helye. De ami a gagyivásárt  és a lepraéttermeket illeti, talán Magyarország legnagyobb gyűjtőhelye is egyben. Totál kiborultam rajta. Azon agyaltam, hogy tényleg nincsenek helyi ős- és kistermelők, népi- és nem népi iparművészek, képzőművészek, akik a portékáikkal megjelenhetnének ezeken a helyeken? Nem lehetne, hogy az itt kapható ajándéktárgyaknak valóban helyi jellege legyen? De maga a hely tényleg nagyon szép.

Jellemző továbbá, hogy amikor a turista irodában valamilyen prospektust akartunk szerezni arról, hogy milyen látnivalók vannak a környéken, koppantunk, mert ilyenek manapság már nem nagyon vannak (állítólag). Furcsa. Különben rengeteg szuperjó kulturális program, történelmi és természeti látnivaló van a környéken, csak nehéz róla tudomást szerezni. Biztató az a tendencia is, hogy a régi, falusi házakat próbálják eredeti szépségében felújítani és a falusi jelleget, hangulatot visszaállítani.

Szóval összességében jó volt, apró részleteiben hervasztó. Álljon itt egy búcsúkép a csodálatosan szép Balatonról:

Ebben a döglesztő nyári melegben gyakorlatilag csak kéklő tengereken jár az eszem. Legszívesebben folyamatosan valami hűsítő vízben üldögélnék koktélokat szürcsizve, de erre pillanatnyilag nemigen van esély. Ehelyett megpróbálom a negyedikre varázsolni ezt a világot, igaz csak egy horgolótűvel és némi színes fonallal. Különben nagyon rákaptam erre a kosárkázásra. Egy korábbi posztban már bemutattam a tavaszi, kora nyári virágkompozícióval díszített kosárkát. Ez most a nyári, tengeri verzió, de már gondolkodom is a késő nyári változaton.

Íme az ihletet adó képek:

Még nézni is hűsítő. Imádom ezeket a tiszta, ragyogó színeket, pazar formákat. Nagyon szeretek rettenetesen színes dolgokat horgolni, úgyhogy ebben most igazán kiélhettem magam. Korábban már mutattam képet a készülő elemekről, most itt látható az egész egyben.

A sors fintora, hogy csomó időbe került, amíg kiagyaltam ezeket az elemeket, majd elmentem anyámhoz, aki új horgolós könyvet kapott, amiben külön fejezet volt tengeri állatokról és növényekről. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az általam kitaláltak semmivel sem maradnak el a profikétól.

Hamarosan újabb poszttal jelentkezem, mert mostanában több időm volt horgolni és csomó szép dolgot csináltam. Főzni viszont nemigen kell, mert egyik nagymamától a másikig megyünk, úgyhogy receptek mostanában nemigen lesznek. Majd a hosszú téli estéken.

Nos, az a nagyon vicces helyzet állt elő, hogy az egyik júliusi bejegyzésem véletlen vázlatban maradt annak ellenére, hogy én egyrészt azt hittem, hogy már nyilvánossá tettem, másrészt még hivatkoztam is rá egy későbbi posztban. Elnézést a kis hibáért (ha feltűnt egyáltalán valakinek). Különben néha eléggé megtréfál a rendszer. Például azt a nagybetűs piros feliratot nem bírom eltüntetni a kezdőoldalról. Íme tehát a bejegyzés teljes terjedelmében:

Hosszú hallgatásom oka nem más, mint a nyár. Jövés-menés egyik nagymamától a másikig, maradék időben pedig a kánikula okozta nyavalyák enyhítése. Keveset eszünk (amennyire tőlem telik), sokat iszunk, lehetőleg víz mellett vagyunk és egész nap trükközünk a redőnyökkel és a szellőztetéssel, hogy ne üssön meg a guta.

A viszonylag kevés idő és hajlandóság ellenére azért jó kis kísérletbe kezdtem. Azt találtam ki, hogy a megsárgult megkopott nagymama horgolta terítőket újraélesztem. Ehhez úgy kaptam a kedvet, hogy az anyósomtól kaptam egy pár darab német nyelvű horgolós újságot, amibe csupa ilyen terítőminta van. Nekem persze nem tetszettek, mert elég unalmasak abból a vékony fonalból, általában fehérben horgolva, de arra gondoltam, feldobom kicsit őket. Mióta nagyon magabiztosan tájékozódom a háromráhajtásos pálcák és pikók rengetegében, nem ismerek lehetetlent.

Bátran neki is álltam egy mintának, de lényegesen vastagabb fonalból, brutál ragyogó színekben. Bevallom, nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Így már tetszik ez a műfaj. Az első egy nagyon egyszerű minta, arra nagyon jó volt, hogy kiderüljön, a kotta alapján ebben a méretben is működik a dolog. Nem kellett semmit sem változtatni, viszont arra számolni kell, hogy jóval nagyobb lesz egy ilyen, mint amit előre jelez a kotta.

Aztán persze azonnal vérszemet kaptam. Neki kellett állnom egy bonyolultabb, csipkésebb darabnak is. No, ott már kellett kicsit változtatnom az eredeti mintán, de csak azért, mert nem akartam, hogy olyan nagy legyen, meg a fonalam is kevés volt már. De jobb is lett így az aránya szerintem.

Most is horgolok egyet, amiben a kék és a türkiz az uralkodó színek. Majd azt is megosztom. Addig is jó nyaralást mindenkinek!