teres 2013.07.29. 07:43

Hurrá nyaralunk! 2.

Újra Zánkán voltunk nyaralni a férjem szüleivel meg a gyermekkel. Már annyira vártam ezt az egy hetet, mint a Messiást. Továbbra is állítom: egy nyár legalább pár nap Balaton nélkül nem is igazi nyár.

zánka.jpg

A balatoni strandok egyre szebbek, ezt évről évre tapasztalom. Sőt, most már a gyerekeknek is kialakítanak kis öblöket, ahol tudnak pancsolni, homokvárat építeni, stb. A mi gyerekünket nem is  nagyon lehetett kihorgászni a vízből. A belépőjegy árak is emberbarátok, főleg ha hetijegyet váltunk.

A balatoni büfék továbbra is pofátlanok, ár-érték arányban különösen. Az alábbi - méreten aluli - lángos egy gusztustalan ízű fokhagyma imitációval, gazdagon felvizezett tejfölszerű izével és némi homeopátiás mennyiségű sajttal 520 HUF-ba került. Erős ingerem volt, hogy az egészet az eladó fejére kenjem, de túl jólnevelt vagyok. Nem tudom, vajon célzásnak vette-e, hogy a továbbiakban nem vettünk náluk lángost. Nyilván fel se tűnt neki…

Fénykép2121.jpg

Idén kicsit színesítettük a programot és a gyermeket a nagyszülőkre bízva, édes kettesben a férjjel, elindultunk egy kerékpár túrára a Káli-medencében. Kezdetnek egynapos utat terveztünk, de jövőre már kibővítjük a túrát, mert fantasztikusan jól éreztük magunkat.

Miután sikerült a szállásunkon két tök kényelmetlen biciklit szereznünk (de legalább volt), elindultunk Zánkáról Monoszló felé. Volt az emelkedőn olyan pont, ahol úgy éreztem, kizárt, hogy a pulzusom még ennél is feljebb menjen. Itt van egyébként egy Hegyestű nevű geológiai bemutatóhely, ami remek. Meg lehet közelíteni kocsival, bringával vagy gyalogosan, nem drága a belépő, nagyon szépen ki van építve az egész és nem utolsó sorban: lenyűgöző a panoráma és maga a kibontott hegy is. Nagyon ajánlom.

hegyestű.jpg

Innen lecsorogtunk Köveskálra, ahol van két szép templom is és faragott sírköveket lehet nézni, bár ez utóbbit véletlenül kihagytuk. A falu önmagában gyönyörű, megér egy sétát. Innen az utunk Kékkút felé vezetett tovább. Megnéztünk még Mindszentkálla mellett egy Kerekikál nevű templomromot, ahol jól betojtam, mert találtam egy siklófészket.

köveskál.jpg

kerekikál.jpg

Miután sürgősen elhagytuk a helyszínt (az én indítványomra), begurultunk Kékkútra. Aki erre jár, feltétlenül próbálja meg berezgetni a templomtornyot! Na, nem puszta állati erővel, hanem hanggal. Ha a templom bejáratában állsz, a harangtorony alatti fülkében és amolyan buddhista módra elkezdesz mormogni, akkor egyszer csak azt hallod, hogy az egész torony berezeg. Nagyon vicces. Kékkút egyébként úgy gyönyörű, ahogy van, de azért lehet fokozni a különleges tájházzal és a Minerva forrással. Ez utóbbit szintén kihagytuk véletlenül. Legközelebb nem fogjuk.

kékkút.jpg

Kékkútról kertek alatt elmentünk Salföldre. Eltekertünk egy természetvédelmi major mellett, ahol szürkemarhák, lovak, rackajuhok, miegymás is van. Gyerekkel remek program ellátogatni oda. Csodálatosan fini ebédet ettünk a Pajta Étteremben, méghozzá emberi árakon. Mangalica tarja roston, rásütve egy kis kecskesajttal, salátával. A fröccs is nagyon üdítő volt. A hangulat családias és még egy fotógaléria is van.

Kis pihenő után az erdő felé vettük az irányt, mert megnéztük egy Pálos Kolostor romjait. Egy biztos: a pálosoknak valami egészen kifinomult érzékük volt ahhoz, hogy hova érdemes kolostort építeni. Ez a kolostor egy nagyon szép, bensőséges völgyben épült, körülvéve hatalmas fákkal, amik kupolaként borulnak a romokra. Jó egy ilyen helyen elidőzni.

salföld.jpg

Salföld határában érdemes még megnézni a Kőtengert. Jó lett volna a dög melegben csobbanni egyet a salföldi tóban, de azt sajnos eltévesztettük és már nem volt kedvünk visszatekerni az emelkedőn, így most ezt is kihagytuk. Egy árnyas völgyben legurultunk Ábrahámhegyre, majd visszatekertünk Zánkára a part mentén. Ami azt illeti, nem mindenhol van bringaút, úgyhogy helyenként résen kell lenni, mert az ember kénytelen kitekerni a főútra, ami ekkora forgalomban nem annyira buli.

A napra egy esti csobbanással tettük fel a koronát, ami után visszaülni a bringára szintén nem volt buli, mert olyan kemény volt az ülés, hogy konkrétan szétment a s.ggünk. Mindent egybe vetve nagyon szép kirándulás volt, ajánlom mindenkinek. Jövőre már legalább kétnaposra szabjuk a túrát és kizárólag a saját biciklinkkel vagyunk hajlandóak elindulni.

Már tele van a búrám a „Nekünk a Balaton a Riviéra” dumával, de kétségtelen tény, hogy a Káli-medence tényleg olyan, mint valami mediterrán tengerpart. Meg tudom érteni, hogy sokan költöznek oda egy nyugodtabb, emberibb, egészségesebb élet reményében. Megyek és feladok egy lottószelvényt…

A bejegyzés trackback címe:

https://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr175431513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása