Végre eljött a kovászos uborka szezonja. El is készítettem az idei első koviubit családom legnagyobb örömére. Én egész nyáron el is élnék lecsón, kovászos uborkán és szilvás gombócon. Szerintem az a jó koviubi, ami ropogós és szerencsére családom női tagjai tudják is ennek titkát. Íme, a "titkos" recept:

egy öt literes dunsztos üveghez általában 2,5-3 kiló kovászolni való uborkát szoktam venni. Amíg megmosom, a végeit levágom (megnyalom, hogy ne keserű-e) és bevágom, addig felteszek 2-2,5 liter vizet forralni, amibe literenként 1 evőkanál sót is teszek. A szépen kimosott dunsztos üvegbe belenyomorítom az előkészített uborkákat, teszek rá egy jó 10 cm-es tormát, egy csokor kaprot, 10-12 szem fekete borsot, egy nagy csipet köménymagot és néhány gerezd fokhagymát, továbbá egy szelet (általában csücsök) fehér kenyeret vagy egy száraz zsemlét. A felforrt vizet óvatosan ráöntöm, hogy az egészet ellepje. Ezután teszek rá egy fejre fordított müzlis tálat és kirakom a napra. Három napig nyálcsorgatva nézegetem, hogy megérett-e már. Három nap után leveszem róla a kenyeret, a kaprot és a tormát (ezek sajnos mennek a szemétbe vagy jobb helyeken a komposztra) és az egész üveget berakom a hűtőbe. Mostantól fogyasztható.

Fénykép0374.jpg

Az elmúlt napok uborkára való várakozása egy jó kis kísérletezéssel telt. Egy blogon jópofa horgolt kosárkákat találtam. Azonnal ki kellett próbálnom, úgyhogy szereztem is vékony kenderköteleket, meg vastagabb spárgákat és készítettem párat. A kosárka lényege, hogy a szép színes fonallal egyszerű gyékénykötelet horgolunk körbe, amit folyamatosan feltekerünk. Még a kezdőkörnél bénázok kicsit, mert nem mindig sikerül lyuk nélkül elkezdeni, de ha azt is kikísérleteztem, akkor nagyon boldog leszek, ugyanis nagyon praktikus kis kosárkákat lehet ezzel a módszerrel készíteni.

Fénykép0398.jpg

Azért is jók ezek a kosarak, mert az embernek van egy csomó apró csetresze, amit nem tud miben tárolni. Most ez a probléma megoldódni látszik és még csinos is. Majd próbálok olyat is csinálni, aminek fedele van. Már van is rá ötletem. Ráadásul a különböző színekkel amolyan színkódokat is létre lehet hozni, így anélkül is tudjuk mi van benne, hogy belenéznénk. Ráadásul a fonal vastagságától függően egész nagy kosarakat is lehet így készíteni.

Fénykép0404.jpg

Ma valamiért nem sikerültek túl ragyogóra a képek. De végülis az erkélyen fotózok egy régi kis asztalon egy mobiltelefonnal. Csoda, hogy ezt ki tudom hozni belőle.

Egy másik horgolós projekten is dolgozgatok. Éppen egy kis korallzátonyt horgolok. Nem röhögni! Csak azért mondom, mert a férjem elmosolyodott, amikor ezt közöltem vele. Biztos az jutott eszébe, hogy mibe fog neki kerülni ez a sok fonal. Előzetesen mutatok néhány elemet:

Fénykép0407.jpg

Ha kész lesz, akkor írok egy részletes "lépésről lépésre" posztot, hogy ti is tudjatok ilyet készíteni. Addig is jó uborka kovászolást kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr244617675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása