Hát arról biztos nem, ami ma éjszaka nálunk volt! Tudjátok jól, nem szoktalak Titeket családi és személyes sztorizgatással terhelni, de a mai éjszaka kiérdemelte, hogy megosszam. Az élet amúgy is eseménydús, ha van egy másfél éves gyermekünk és egy alig egy éves kandúrmacskánk egy másfél szobás lakásban. Na nem a magánélet, csak a családi. De ha lehet a dolgokat tetézni, akkor ez a mai, teliholdas éjszakán meg lett tetézve. 

Azzal kezdődött minden, hogy két napja áthúztam az ágyruhát. Aztán azzal folytatódott, hogy eldöntöttem, este korán lefekszem, hogy kicsit aludjak (röhej) még mielőtt a gyermek keresztben szétterpeszkedve elfoglalja az ágyat. Ez el is kezdődött, amikor éjfélkor hallottuk a szokásos nyöszizést, férj átment a gyermekért, aki beült az ágyunkba, elkezdett köhécselni és a napi étkezés felét kicsattintotta a takarómra és a lepedőre. Szuper! Kis híján én is mellérókáztam (családi vonás, hogy nem bírjuk a hányást), úgyhogy férj mindent kidobált a szennyesbe, gyereket letakarítottuk, tiszta pizsama, vissza az ágyba. Éppen elaludtam volna (nem volt könnyű ilyen zaklatott állapotban), amikor újabb diszkrét köhécselés, újabb adag hányás. Villany fel, férj takarít (ez most csak a pizsire ment), s mivel meleg van, jó lesz aludni csak pelusban is. Villany le, alvás. 

A következő csapás sem váratott magára sokáig. Harc hangjai az erkély felől, majd kocogó macskaléptek, sikító denevérhang. Itt konkrétan belémkötött a sz.r, mert régi rémálmom tűnt valóra válni: a macska megfogott egy denevért és éppen a gyerekszoba irányába tart vele. Rázom a férjet, ébredjen.

- Mi van?

- A Móricz megfogott egy denevért!

- Hol a gyerek? - mindezt csukott szemmel, meg sem mozdulva.

- Itt alszik velünk.

- Akkor jó - s ezzel megfordul és alszik tovább. Őt nem nagyon izgatja, hogy az ártatlan kis denevér a macska szájában nyivákol, hogy véres lesz a szép fehér szőnyeg, stb. Kis szünet, újabb próbálkozás.

- El kéne tőle venni - mondom naivan.

Semmi válasz. Tudni kell, hogy imádom az állatokat, de tulajdonképpen az összestől parázok. Denevérek az első tízben. Na, átrohanok a gyerekszobába, ahol látom, hogy a cica az ágy mögötti résbe próbál bejutni. Szupi, mondom magamban, legalább nem a szájából kell kitépni. Macskát megfogom, kiebrudalom a szobából, sarkig tárom az ablakot, majd becsukok minden ajtót. Ha a kiskoma még él és jól van, akkor úgyis kimegy, ha nem, akkor majd reggel a férj összetakarítja.

Mondanom sem kell, hogy innentől kezdve egész éjjel denevérekről álmodtam. A macska persze állandóan nyávogott, hogy bejuthasson a szobába, illetve kijuthasson az erkélyre további vadászat reményében, de mivel ez nem jött össze neki és még egy Délmagyarral is megdobtam, hogy hagyja abba, úgy döntött, hogy kakál egy kiadósat, aminek szaga beterítette a lakást én pedig enyhe hányás- és brutális cicakaka szagban diszkréten öklendeztem az ágyban.

Végül eljött a várva várt reggel. A férj egy kis törölközővel végigjárta a gyerekszobát, hogy vajon a denevér meglépett-e, esetleg elvérzett az ágy mögött, de ezidáig nem találtunk rá. Ekkor azonban újabb meglepetéssel állt elő a gyermek.

Miközben főztük a reggeli kávét, gyanús alvégi tremulánsokra lettünk figyelmesek a gyermek hátsó fertályának irányából, amit irtóztató szag követett. Feldobtam az ágyra (ezúttal a férj maradék takarójára), hogy eltávolítsam a gyanús elemet, ami azzal a lendülettel, hogy kinyitottam a pelenkát, szétfolydogált az ágyon. Óh, Magasságos Isten! Gyereket be a fürdőkádba, zuhany. Igen ám, de az emésztetlen fél kiló szőlő eldugította a lefolyót, úgyhogy sápadtarcú csemeténk bokáig állt a híg kakás vízben. A történet ezen pontján elhagytam a fürdőszobát. Vajon készen van-e már a kávé? Ó, nem. A kávé kiforrt a tegnap gondosan lesúrolt tűzhelyre. Válogatott káromkodások közepette újabb adagot tettem fel. Addigra gyerek és kád is tiszta. Felöltöztettük. Férj ekkor jött rá, hogy neki már nagyon indulnia kéne, úgyhogy rohanás vette kezdetét, kis véres borotválkozás, miegymás.

Ekkor úgy tűnt, hogy vége a rémálomnak. Még egyet nyomott ugyan a gyermek, de azt már rendíthetetlen nyugalommal és rutinnal intéztem. Ma pedig egész nap gyapjútakarók gondos mosása, rizsfőzés, almareszelés és PIHENÉS!

Ja, igen! Ez a kép jutott eszembe a vadászkalandról (különben még a macskánk is ez a típus):

598726_10150905975412005_132839352_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr204743272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.