teres 2012.08.03. 14:36

Korallzátony

Ebben a döglesztő nyári melegben gyakorlatilag csak kéklő tengereken jár az eszem. Legszívesebben folyamatosan valami hűsítő vízben üldögélnék koktélokat szürcsizve, de erre pillanatnyilag nemigen van esély. Ehelyett megpróbálom a negyedikre varázsolni ezt a világot, igaz csak egy horgolótűvel és némi színes fonallal. Különben nagyon rákaptam erre a kosárkázásra. Egy korábbi posztban már bemutattam a tavaszi, kora nyári virágkompozícióval díszített kosárkát. Ez most a nyári, tengeri verzió, de már gondolkodom is a késő nyári változaton.

Íme az ihletet adó képek:

korallzátony.jpg

Még nézni is hűsítő. Imádom ezeket a tiszta, ragyogó színeket, pazar formákat. Nagyon szeretek rettenetesen színes dolgokat horgolni, úgyhogy ebben most igazán kiélhettem magam. Korábban már mutattam képet a készülő elemekről, most itt látható az egész egyben.

Fénykép0546.jpg

A sors fintora, hogy csomó időbe került, amíg kiagyaltam ezeket az elemeket, majd elmentem anyámhoz, aki új horgolós könyvet kapott, amiben külön fejezet volt tengeri állatokról és növényekről. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy az általam kitaláltak semmivel sem maradnak el a profikétól.

Hamarosan újabb poszttal jelentkezem, mert mostanában több időm volt horgolni és csomó szép dolgot csináltam. Főzni viszont nemigen kell, mert egyik nagymamától a másikig megyünk, úgyhogy receptek mostanában nemigen lesznek. Majd a hosszú téli estéken.

A bejegyzés trackback címe:

https://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr34693812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.