Kedves Olvasóim!

Most több dologról is szó lesz, amik látszólag össze-vissza ügyek, de "van benne rendszer". Vagy inkább úgy mondom, fel lehet fedezni összefüggéseket.

Először is: év elején elkezdtem írni egy sorozatot a színekről, jelentéseikről, a hozzájuk kapcsolódó érzéseimről. Valahogy ez mostanában el-elmaradozik, késik. Nem azért, mert nem érdekel már a téma, hanem azért, mert olyan színekhez érkeztünk, amelyekkel nekem is sok dolgom van, így aztán nem tudtam objektíve nyilatkozni róluk. A sárgáról olyan dagályos bejegyzés-vázlatot írtam, hogy rossz volt visszaolvasni. Épp ezért vonakodom már egy hónapja közzétenni, de nem is tudtam átírni. Az olajzölddel sincs könnyebb dolgom, úgyhogy most teljesen máshonnan fogok közelíteni.

Másodszor is: nyilván tudjátok, hogy elhagytuk a nyáron Szegedet és Leányfalura költöztünk. Mivel még nincs saját ház, anyáméknál pecózunk. Ebből kifolyólag az életünk még kicsit kialakulatlan, az eddigi jól bevált rutinok itt nem működnek, másként jut idő munkára, főzésre, sütésre, miegymásra. Aki eddig követte a blogot, az láthatta, hogy szeretek sok mindennel foglalkozni, rengeteg dolog érdekel.

De a probléma pont ez. Hamarosan (februártól) vége a gyesnek, plusz házat akarunk venni és nekem lassan el kéne döntenem, hogy merre tovább. A blogot nagyon szeretném folytatni, de muszáj lesz eldöntenem, hogy a sok téma közül mi lesz az, amit megtartok. Nyilván ezt össze kell hozni valamiféle megélhetési tevékenységgel. Hosszú ideje tervezem egy saját brand létrehozását. Ennek alapja lesz a blog és nyilvánvalóan a horgolás. Saját termékskála, stílus, márkanév, stb. kialakításával foglalatoskodom egy ideje. Ezután tehát a blog is erre fog koncentrálni.

És itt jön a képbe az, amit a sárgáról és az olajzöld színről el tudnék mondani. Tapasztalataim a témában nagyon személyesek, úgyhogy ezúttal a színek leírása is a személyes élményeimből táplálkozik.

Sárga

A sárga az Oroszlán jegy (én is Oroszlán vagyok) és az augusztusi hónap színe. A sárgával elértünk a tudatosodáshoz, a saját személyiségünk meghatározásához. Ki vagyok én, mit akarok csinálni? A sárga nagyon sokat ad a tudásra. Szeret mindenféle témában tájékozott lenni, rengeteg dolog érdekli. Ám a gondjai pont ebből adódnak. Mivel sok mindent akar egyszerre, képtelen eldönteni, hogy mit is válasszon, ezért szétforgácsolódik a figyelme, az energiája. Attól fél, ha dönt, akkor le kell mondani sokminden másról, amiről pedig nem szeretne. De azt is tudja, hogy mindent egyszerre nem lehet. Ebben segíthet komplementere, a lila, amely az ősbizalom színe. Minden döntésünknél ott lebeg a kudarc lehetőségének szelleme: mi van, ha nem a jó utat választottam, ha becsődölök, mindenki a bukásomon fog röhögni. A sárga ezt nagyon rosszul viseli. A lila azonban ad egy finom reménysugarat: hátha még a végén jól jövök ki a dologból.

sárga.jpg

Különben a sárga embereket sokszor látjuk nagyon magabiztosnak, tudatosnak, határozottnak. Életigenlők, vidámak és ugyanezt sugározzák a többi ember felé. Tájékozottak, rendkívül műveltek, tehetségesek, jó velük egy társaságban lenni, aminek könnyen válnak vezetőivé. Amit meg lehet tanulni, azt a sárga tudja. Ezek a sárga szín ajándékai. A sárga szín a Napfonat csakra színe, mely a magabiztosság színe. Amikor összeszorul a gyomrunk a szorongástól, akkor nyilván éppen sárga kihívásokkal küzdünk és gondosan felépített egónkat éri támadás.

(Megjegyzem az ego nem az ellenségünk. Ha nem lenne egónk, akkor egy kiló kenyeret nem tudnánk venni a boltban. A három alapszín az élet három fő területéhez tartozik, melyek életünk oszlopaiként foghatók fel. A kék a lélek, a sárga a szellem, míg a vörös a lét pillére. Ha ezek közül valamelyiket elnyomjuk, vagy elhanyagoljuk, akkor könnyen billen az egész rendszer. Az egót nem kell leépíteni, de nem is szabad hagyni, hogy minden máson eluralkodjék.)

flk_aura-soma-tarot_42_kis-arkanum_kelyhek9.jpg

Ugyanakkor a sárga hajlamos az infantilizmusra, túl könnyelmű és felelőtlen. Hajlamos a depresszióra, kudarckerülő, önbizalom hiányos, lusta. Ellentétben komplementerével, a lilával, aki mindig nagyon komoly, megfontolt, csendes. (Bővebben itt olvashatsz a liláról.)

flk_aura-soma-tarot_51_kis-arkanum_kardok-kiraly_kuthumi.jpg

Tehát az én életemben a sárga azt a helyzetet mutatja, amikor el kell döntenem, hogy ki is akarok én lenni, milyennek akarok látszani a világ felé. Ezt én teremtem meg a saját tudásommal. S ha döntöttem, akkor annak viselnem kell minden következményét, legyen az jó vagy rossz. És ez a döntés, az ebbe fektetett energia tesz engem határozottá, magabiztossá. A sárgára jellemző analitikussággal kell megvizsgálni magam: mihez értek, mit szeretek csinálni, miben lelem örömömet, milyen adottságaim vannak, mit tudok hosszú távon felvállalni és hogy ez az egész beilleszthető-e a világ folyásába, rendjébe. A sárga tehát a tudatosan kialakított személyiségünk színe. Azokat a kereteket jelképezi, amelyeket mi szabtunk az életünknek.

Feltűnhetett olvasás közben, hogy a sárga kihívásai igencsak visszaköszönnek mai világunkban. Ennek az az oka, hogy az iszonyatos információáradatban teljesen elveszünk. A mi mostani világunkban a tudás hatalom: szinte kötelezőnek érezzük, hogy mindenről sokat tudjunk, tájékozottak legyünk. Semmiről nem akarunk lemaradni, sem a divatokról, sem a karrierről, sem a családról, vagy szerelemről. De néha belátjuk: egyszerűen nem lehet mindenhol megállnunk a helyünket, nem lehetünk mindenhol ott, nem vehetünk meg mindent, amit megkívánunk, nem járhatunk mindenkivel, aki megtetszik. Egyszer csak el kell döntenünk, hogy így vagy úgy legyen. És akkor viszont le is kell mondanunk valamiről, ami lehetett volna a miénk. A lila abban segít, hogy könnyebben el tudjuk engedni és hogy ne agyalás útján döntsünk, hanem hallgassuk meg a belső hangot, ami úgyis megsúgja, hogy mi az igazán jó választás számunkra.

(Nagyon érdekes különben, hogy a színhez tartozó Tarot lap és a halványsárga fénysugárhoz rendelt Kuthumi mester Tarot lapja is 6, azaz 4+2=6 és 5+1=6, tehát a Szeretők lapjának száma. A Szeretők lapja is a döntéshozatalról szól.)

Olajzöld

Amíg a sárgában azzal foglalatoskodtunk, hogy létrehozzuk a személyiségünket, önállóvá váltunk és roppant tudatossá, addig az olajzöldben már elkezdünk egy önálló életet ezzel a személyiséggel, akivé váltunk. Ám ez nem egy könnyű út, mert minden döntésünkben, minden egyes lépésünkben ott van a kudarc lehetősége. És kisebb-nagyobb bukásaink egész biztosan lesznek.

Az olajzöldben rengeteg cselekvésvágy van. Azt az embert jelképezi, aki önmaga által hajtva akar állandóan tenni valamit. Itt elsősorban a lélek tettvágyát érhetjük tetten, aki valami magasabb rendű létforma felé törekszik. Ez pedig a saját szívünk felé vezető út. Hatalmas lépést teszünk előre, kilépünk a biztonságos környezetből és elindulunk egy eddig nem ismert úton, a saját utunkon. Ebben rengeteg örömteli tapasztalat van. Kialakul egyéni világképünk, merész lépésekkel addig megoldhatatlannak tűnő problémáknak is nekirugaszkodunk. Tévedhetetlenül haladunk előre az Én kiteljesítése felé, ami később az Énünkön való túlemelkedéshez vezet. Rossz úton jár azonban az, aki az Ént figyelmen kívül akarja hagyni.

olajzöld.jpg

Az olajzöldnek tehát az a kihívása, hogy a próbálkozásai eredménytelenek, falakba ütközik, rossz tapasztalatokat szerez. A kudarc és csalódás eredményeképp csalódottá, keserűvé válik. Nagyon rosszul éli meg, ha valami nem sikerül és azt a személyiségére mért csapásnak tekinti. Csalódottságában depressziós lesz, mérges, akár gonosz is. Úgy érzi, hogy minden elvetett magja terméketlen talajra hullott, ezért inkább már nem is csinál semmit. Képtelen lesz az akadályok leküzdésére, semmi nem hajtja.

flk_aura-soma-tarot_91_death-return_halal-visszaut.jpg

Az olajzöld komplementereként a magenta rengeteg reményt és szeretetet hordoz. A puszta lét örömét. Ebből táplálkoznak az olajzöld ajándékai: ha kudarcainkat nem tragédiaként éljük meg, hanem fontos és elhagyhatatlan élettapasztalatokként, ha tudjuk, hogy minden kisebb halált egy újjászületés követ, ha megértjük, hogy ezektől a tapasztalatoktól (bármily keservesek is legyenek) csak épülünk és gazdagodunk, akkor már nem is tekintjük ezt az állapotot csapásnak. A magentából merített életszeretet, a gondviselésbe vetett hit, a jövőbe vetett remény átsegítenek minket a nehéz pillanatokon, csalódásokon, a személyiségünket ért csapásokon. Az olajzöld személyiség éppen ezért tud sokat segíteni másoknak: rengeteg benne az együttérzés, a megértés és az elfogadás, miközben hagyja, hogy mindenki a saját útján járjon és saját tapasztalatokra tegyen szert. Igazi anya-energia (nem véletlen, hogy a Szűz jeggyel társítható szín), a bölcs anya, aki engedi gyermekét élni, megérti és vigasztalja, elfogadja és szereti olyannak, amilyen, de nem irányítja és nem uralkodik gyermekén.

B007.jpg

Az olajzöld színhez rendelhető másik Tarot lap a Diadalszekér, amely a Szeretők lapját követi. A döntéshozatalt tehát az elhatározás követi, hogy elindulunk saját utunkon. De még nem találtunk rá. Ahhoz, hogy az ember a saját útját járja (ez lesz a zöld szín), azaz a saját szívére hallgasson, még sokat kell tapasztalnia. Csak ezután tudjuk eldönteni, hogy mi az, ami igazán fontos.

Az önmegismerés témakörében igen fontos szerepet játszik a Grál szimbolikája. A szent kehely keresése tulajdonképpen a teljesség keresése, amelyben Isten nyilvánul meg. Az út tehát annak a harcosnak az útja, aki minden erejét (testi, lelki, szellemi értelemben) a cél elérésére szenteli és kitartóan halad felé. Az Én kiteljesítése azért fontos, mert egy gyenge Én az isteni Önvalóval való találkozáskor könnyen csapdába esik. Összetéveszti saját Egóját az isteni Önvalóval, így spirituális bohóccá válik (számtalan példát tudnék sorolni). 

Ahhoz tehát, hogy rátaláljunk a saját utunkra, szívünk igazi vágyára, életünk valódi feladatára, előbb meg kell ismernünk önmagunkat. Ehhez viszont el kell kezdeni "csinálni" az életet. Ami sokszor buktatókat is tartogat számunkra. Tanuljunk ezekből, hiszen ezek visznek közelebb valódi önmagunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr805506254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása