Először is: azt hiszem, a múltkori bejegyzésben igencsak elkiabáltam a tavasz megérkeztét.

Nemzeti ünnepünkön olyan hóvihar érkezett kis hazánkba, hogy konkrétan katasztrófahelyzetet jelentettek be. (Ezt azért így írom le, mert ha száz év múlva elolvassa ezt az ükunokám, akkor így érteni fogja, hogy mi is történt. Ez amolyan beszámoló.) Az egész országban esett a hó, de a Dunántúlon különösen sok és hatalmas szél is kísérte a hóesést. Ennek eredményeképpen az utakon hóátfúvások keletkeztek, amik baleseteket okoztak. A balesetek következtében dugók alakultak ki és állítólag tízezrek rekedtek autóikkal a hó fogságában. A mentés nem volt épp zökkenőmentes, kormányunk nem állt a helyzet magaslatán, de a mentők, rendőrök, tűzoltók és számtalan környékbeli önkéntes igyekezett segíteni a bajbajutottakon. 

Az Internetnek, illetve sok önkéntesnek, továbbá néhány rádiós állomásnak köszönhetően (és tisztelet annak, aki kimaradt a felsorolásból) használható információkat sikerült megosztani azokkal is, akik a hóban rekedtek és azokkal is, akik tudtak segíteni. Az önkormányzatok, a nagyáruházak és több szálloda is melegedő helyeket biztosítottak a fagyoskodóknak, mások ételt, teát takarókat vittek ki az úton rostokolóknak. A közszolgálati média sem igen tudott érdemben segíteni az embereknek, úgyhogy elmondható, a helyzetet elsősorban a civilek, illetve azok a közalkalmazottak oldották meg, akik szolgálatban voltak ezidőtájt. A dolog csimborasszója pedig az volt, hogy a szomszédos Ausztria küldött hókotrókat, hómarókat és más szolgálatokat, hogy segítsenek kimenteni az embereket a hó fogságából. Éppen március 15-én. Miket meg nem érünk! 

Be kell vallanom, én mindezt távolról, meleg szobából néztem végig. Aligha lehet érdemben véleményem bárkiről is. Egy azonban biztos: magyar állampolgárként köszönetet mondok itt mindazoknak, akik önzetlenül, veszélyt és fáradságot nem ismerve mentették a helyszínen az embereket és köszönet azoknak, akik bár távol voltak, mégis hasznos információkat osztottak meg mind a bajbajutottakkal, mind pedig a segítőkkel. Úgy gondolom, hogy Magyarország polgárai bebizonyították, hogy tudnak és képesek egymásra figyelni, akarnak egymásnak segíteni, egységbe tudnak kovácsolódni. Azt persze nem értem, hogy ehhez miért kell megvárni az ilyen és ehhez hasonló katasztrófákat. És fontos tanulság ez minden aljas szándékú hatalmasságnak is: nem árt tudni, hogy a népnek igencsak nagy ereje van.

Különben ez egy nagyon Magenta esemény volt. :) (lásd korábbi bejegyzések!)

No, de evezzünk más vizekre, ami már inkább tavaszias téma. Az én kis bölcsisemnek az a legújabb játéka, hogy eljátssza, hogy elmegy a vásárba. Ennek két előzménye lehet: az egyik, hogy én minden szombaton reggel elindulok a piacra, talán engem utánoz. A másik meg az "Én elmentem a vásárba..." kezdetű gyermekdal lehet. Ha megkérdezzük tőle, hogy mit hozott, mindig mondja, hogy tyúkot. Néha persze mást is hoz. Ezen felbuzdulva kitaláltam, hogy horgolok neki zöldségeket, gyümölcsöket és persze tyúkot, hogy legyen mit hoznia a vásárból.

A tököket még ősszel horgoltam. Most azonban készült póréhagyma, karfiol, citrom, padlizsán, stb. Fogok még csinálni párat, hadd ismerkedjen a gyermek a zöldségekkel és gyümölcsökkel. Nagyon dekoratív egyébként tálba rendezve. A legtöbb saját agyszülemény, csak néhányat csináltam leírás alapján. Ha elég népszerű lesz a bejegyzés, akkor még az is lehet, hogy csinálok hozzá leírást, hogy Ti is el tudjátok készíteni őket. 

Állítólag most már tényleg tavasz lesz és a nyúl nem szánon fog érkezni, úgyhogy tessék szépen készülődni lelkiekben és testiekben az ünnepre! Hamarosan én is jelentkezem újabb tavaszi témákkal. Üdv,

Eszter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.