Tiramisú, jelentése „Emelj fel engem!”. (tirare = emelni, mi = engem, sú = fel)

Állandó vita tárgyát képezi a különböző olasz szakos barátaim/nőim között, hogy a név a benne lévő kávé élénkítő hatására utal vagy a desszert rétegezettségére. Aki tudja a helyes választ, az írja meg nekem, hogy végre pontot tehessek a vita végére. Bármi is legyen a végeredmény, egy biztos: a tiramisú felemelő.

Bevallom, én sosem voltam oda a cukrászdákban kapható tiramisúkért. Egyszer voltam egy batyus lagziban Zürichben, ahol az olasz vendég tiramisút hozott (ő csinálta) és nagyon fincsi volt (köszönő viszonyban sincs a cukrászdai kutyulmánnyal). Ettem továbbá egy elképesztő jó olasz étteremben is sima és epres változatban. Nos, ez utóbbi konkrétan orgazmikus volt. Azóta jómagam is kísérleteztem epres, illetve málnás verzióval. Egyik jobb, mint a másik. Az olasz éttermet különben melegen ajánlom azoknak, akik Bécsben járnak. Francesco névre hallgat és a Währinger Strassén található (valahol a 62-64. szám körül lehet, már ne emlékszem pontosan). Garantálom, csodálatos gasztronómiai élményben lesz része. Igaz persze, hogy utoljára kb. 10 éve jártam ott.  Lehet, hogy már nincs is meg az az étterem. Mindenképpen egyetek ott egy epres tiramisút!

A tojás nélkül készülő tiramisú ötlete és eredeti receptje még egy 90-es évekbeli Burda magazin hatására került családunk látóterébe. Emlékszem, akkoriban mascarponét sehonnan nem lehetett szerezni, nem volt éppenséggel elterjedt még kis hazánkban, úgyhogy mi már akkor is natúr tejszínes vajkrémmel csináltuk, ami részemről azóta sem változott. Persze, amikor már lehetett mascarponét kapni, akkor kipróbáltuk azzal is, de nekem a vajkrémes komolyan jobban ízlett. Az a diszkrét sósság és enyhe savanyúság kifejezetten jót tett neki.

Aztán évekig gyártottam nagy sikerrel az én tiramisú változatomat, amit csiszolgattam, tökéletesítettem, s nagyon büszke voltam az egyedi fejlesztésre, mígnem megjelent Mautner Zsófia Chili & Vanília című szakácskönyve, amiben szinte pontosan megegyezik a koncepció az enyémmel. Mivel a desszert leginkább a Rigó Jancsi és az olasz tiramisú egyvelege, a Digó Jancsi nevet kapta. Hát én ezt nagyon viccesnek találtam, úgyhogy azóta így nevezem a sajátomat is. Mautner Zsófia blogja: http://chiliesvanilia.blogspot.hu/

Fénykép0977.jpg

Íme, az elkészítés menete:

Először is süssünk 6 tojásos, kakaós piskótát. Akinek ehhez nincs kedve/ideje, az vegyen készen a boltban. Vagy használjon babapiskótát, csak az nem kakaós. De mindegy. Vegyünk elő egy üveg meggylekvárt vagy azt is vegyük le az üzlet polcáról. Készítsünk egy presszókávét és halásszuk ki a könyvek mögül a dugi rumot. A piskótát vagy babapiskótát fektessük le egy nagy tepsibe és locsoljuk meg a kávéval és rummal. Fontos, hogy átáztassuk a piskótát, de ne tocsogjon. Ezt sokat kell gyakorolni, mire az ember eltalálja a helyes arányokat, de megéri a próbálkozást. Miközben így érik a piskótánk, tegyünk egy tálba 400 g natúr tejszínes vajkrémet (ez általában két doboz) vagy 500 g mascarponét (ez általában egy doboz). Robotgéppel keverjünk hozzá 3-4 evőkanál porcukrot (ki milyen édeset szeretne) és egy szerény teáskanál őrölt fahéjat. Egy másik tálban verjünk fel 2 dl habtejszínt. Ebbe én már nem szoktam külön cukrot tenni, viszont általában teszek bele egy habfixálót, mert nemigen találok olyan tejszínt, amit keményre lehet verni. Ha felvertük, akkor öntsük a krémsajthoz és keverjük bele a géppel. Kóstoljuk meg, hogy elég édes és elég fahéjas-e. Most vegyünk elő egy inkább magas, mint széles üvegedényt és a piskóták egy részével béleljük ki a tál alját. A meggylekvárból kenjünk vékony réteget a piskótákra, majd a fahéjas-tejszínes krém felét kenjük szét rajta egyenletesen. Ezután újabb réteg piskóta, meggylekvár és a maradék tejszínes krém következik. Ha ezzel megvagyunk, akkor takarjuk le az edényt és tegyük hideg helyre akár több órára is, hogy az ízek összeérjenek. Kakaóporral csak közvetlenül a tálalás előtt szórjuk meg vastagon a tetejét, különben a kakaópor elázik és elég undi lesz a mű. Megtehetjük persze azt is, hogy nem egyben, hanem adagonként készítjük el csinos kis üvegpoharakban. Ha még csokisabbra akarjuk venni a figurát, akkor tehetünk a tejszínes krémbe is kakaóport (fahéj helyett vagy mellett) és lehet még csokiforgácsot szórni kakaópor helyett a tetejére. A variációs lehetőségek száma határtalan, a lényeg csak az, hogy ne legyen a dolog aránytalan.

Bár most már inkább a téli ízekre koncentrálunk, azért elmondom, hogy a málnás vagy epres verzió sem sokkal bonyolultabb. Ha szoktunk készíteni házilag bodzaszörpöt, akkor a sima (!) piskótát érdemes azzal és némi fehér rummal meglocsolni a kávé-rum kombó helyett, a tejszínes krémbe pedig a fahéj helyett a választott gyümölcsből készült lekvárt vagy pépet keverni. Nagyon jót tesz a krémnek, ha teszünk bele egy csipet szárított ázsiai citromfüvet is. Befejezésül pedig a kakaópor helyett friss málnát vagy epret szórjunk vastagon a tetejére. Én még egy kis friss mentalevéllel szoktam díszíteni. Már tervbe vettem, hogy egyéb ízesítésű tiramisút is kikísérletezek. Az eredményekről majd később számolok be. Emelkedjetek!

A bejegyzés trackback címe:

http://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr134876342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.