Sziasztok!

Íme, az első olyan bejegyzésem, amelyben lépésről lépésre nyomon követhető egy tárgy elkészítése. Ez nem más, mint egy madárfüzér. Ilyen füzéreket Radzsasztánban, Indiában készítenek mindenféle mintás, színes anyagokból a gyerekeknek. Ez az ottani népművészet egyik terméke. Én most egy szivárványszínű darabot csináltam horgolva.

Hozzávalók: különböző színű fonalak (Catania), horgolótű, töltőanyag, vastag tű, gyöngyök, csengettyű.

Először is döntsük el, hogy milyen színűt szeretnénk. Én itt szivárványszínűt csináltam, de lehet egy színű is, vagy egy színnek több árnyalata. Az is szabadon választott, hogy hány darabos. Szerintem minél hosszabb, annál szebb. Vásároljuk meg a fonalat! Én a Catania márkájú pamutfonalat választottam, ehhez 2,5-es horgolótűt használtam.

Kiválasztott színeinkből egyenként egy-egy négyzetet horgolunk. Az első sor 23 láncszemből áll, majd addig horgolunk rövidpálcákból álló sorokat, amíg szabályos négyzetet kapunk. Ez általában 24-25 sor, de ez attól is függ, hogy ki milyen szorosan horgol.

Elkészültek a négyzeteink. Most az a dolgunk, hogy háromszögeket alakítsunk ki belőlük. Mivel a háromszögeket ki is fogjuk tömni, válasszunk valamilyen tömőanyagot. Én fliese-t használtam, de a szivacsdarálék vagy maradék anyagok is jók erre. A négyzetet átlósan hajtsuk össze és a szélén rövidpálcákkal horgoljuk össze az oldalakat. Mielőtt bezárnánk a háromszöget, tömjük ki a tömőanyaggal, majd horgoljuk össze végig. Ezen a ponton eldönthetjük, hogy így hagyjuk, vagy akarunk valami díszítést is rá. Ha így marad, akkor csomózzuk el a szálat, ha mintát akarunk, akkor itt forduljunk meg és horgoljunk egy sor fodrot is. Én a következő mintát csináltam: 1 hamispálca (hp), 1 rövidpálca (rp), 1 egyráhajtásos pálca (erp), 1rp, 1 hp, majd újra 1 rp, és így tovább. A saroknál csak hp-t horgoltam, majd folytattam a fodrokat. A végén megcsomóztam és elvágtam a szálat.

Amikor minden háromszögünk elkészült, válasszunk golyókat, gyöngyöket, stb., amiket a madárkák közé fűzünk. Én koptatott fadarabokat használtam, amiket előbb fúróval kifúrtam. Egy vastag tűbe fonalat fűzünk és szépen felhúzzuk rá a madarakat és a gyöngyöket a kívánt sorrendben.

Ne felejtsünk el valamilyen csengettyűt is választani a füzérünk végére! Ha felfűztük a madarakat, készítsünk akasztót is! Most már nincs egyéb dolgunk, mint valami jó helyet találni neki (nálunk a függönykarnis végére került) és gyönyörködni művünkben.

Sajnos az a képem nem lett túl jó, amin a füzér a karnison lóg, úgyhogy azt most nem teszem közzé. Később majd pótolom. Ezt a füzért kapta a gyermek tőlünk gyereknapra. Meg kapott a nagymamáéktól csattogós lepkét a Hídi Vásárban. Ez a hét különben eseménydús volt, úgyhogy most megszaporodnak a posztok. Addig is, kellemes horgolást!

A bejegyzés trackback címe:

http://teres.blog.hu/api/trackback/id/tr894548138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Józsefné Lancz 2016.04.07. 19:42:32

Zsuzsa Bámulom a kreativitásod. .a türelmedet ..Gratulálok .Felnézek Rád .Remélem Feri , is büszke és elismeri .a munkád .Én büszke és boldog